
Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői
A Házaság első látásra keddi adásában tovább romlott Reni és Geri kapcsolata, a feszültség pedig csak nőtt.
Az eddigi kapcsolataimban… nagyon odavoltak értem már az első perctől és ezt ki is mutatták
– kezdeményezte az őszinte beszélgetést az újdonsült férj és bevallotta, nagyon rosszul esik neki, hogy semmilyen fizikai kontaktus nincsen köztük.
„Nem vagy konkrétan az a férfi, aki a zsánerem és az álomférfim” – reagált az elhangzottakra Reni, de kiemelte, hogy ettől függetlenül szeretné végigcsinálni a kísérletet és baráti szinten megismerni párját.
Csodák léteznek, de nem gondolnám, hogy ebből bármi komoly is lesz
– tette hozzá.
Egyszerűen baromira megalázó és frusztráló ez az egész, hogy olyan nő után futkostam, aki nem az esetem
– vallotta be Geri, valamint hozzáfűzte, hogy az utcán biztosan elment volna Reni mellett.
Most már tököm tele az egésszel
– kelt ki magából és elárulta, legszívesebben hazamenne és pihenne.

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?

Időjárás-jelentés: Gyenge fagy is előfordulhat a következő napokban

Fogós feladvány: Ön tudja mi ez a lyuk a laptopokon?