
Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna
Sz*r ember vagyok. Te egy sz*r vagy. Tehát ilyenek és akkor így mondom tessék?! És akkor meg lett ismételve, hogy egy sz*r vagy
– vágta Anikó fejéhez korábbi szeretője.
Ez még nem minden, ennél cifrábbakat is kapott Anikó a párjától, merthogy volt neki! Csak tíz éven át titkolta. De most vége, borult a bili.
Azt kell, hogy mondjam, hogy többet sírtam mellette, mint egész életemben összesen. Ezt a borzasztó szóbeli bántalmazást és a lelki bántalmazást. Így utólag visszagondolva… Bármit tettem a dologba bele egyszerűen úgy éreztem, hogy kevés. És akkor annál többet és többet is erőn felül már szinte saját magamat alárendelve
– vallotta be a szexdíva.
Párja a bizonyos titokzatos, bántalmazó szerető gyakorlatilag mindvégig rabságban tartotta a szexdívát.
Elengedni nem tudtam. Csak rövid időre egy két hónapokra és utána megint kibékülés. És az az igazság, hogy nem is a külön töltött idő volt a hullámvölgy, ez a durva, hanem a kibékülés utáni időszak volt a hullámvölgy
– tette hozzá Anikó.
Ahogy tudatosul benne az, hogy lezárta, úgy fogalmazott, hogy tök jó érzés volt és nem akarja már folytatni.
Úgy tűnt a beszélgetés alatt, hogy már újabb udvarló is lehet a dologban.
Anikó, aki jártas a szexiparban nem egy féltékeny típus, de neki is vannak érzései, bármilyen hihetetlen most is szerelme vágyik, pontosabban nyitott arra. De üzeni: csalók kíméljetek!
Még több megdöbbentő részlet a videóban!

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről