
Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez
Hol élő kígyóval a szájukban, hol több méter magasban egy tó felett egyensúlyozva kellett helytállni a játékosoknak az ország kedvenc páros vetélkedőjének legújabb évadában.
Hétfőtől csütörtökig újabb 7 páros méri össze az erejét és bátorságát a TV2 november 6-án este startoló reality-vetélkedőjében. A Párharc 3. évadában nemcsak az akadályokat és az ellenfeleiket, hanem saját magukat is le kell küzdeni a játékosoknak.
A neves színészfelmenőkkel bíró Rékasi Zsigmond már többször bizonyította, hogy kemény fából faragták, így nagy önbizalommal érkezett a showba.
„Kíváncsi vagyok, hogy tudnak-e majd olyan kihívást állítani elém, amit ne tudnék legyőzni” – mondta a Tények Pluszban.
Hozzátéve, hogy mivel az éjszakában dolgozik, sokszor kidobóként, meg személyi védelemben, a késektől fél csak nagyon mert párszor megvágták.
Dorina és Jodes már tapasztalt harcosoknak számítanak, hiszen több hasonló játékban is bizonyították a rátermettségüket, sőt, a párkapcsolatukat is az Exatlonnak köszönhetik, mégsem voltak teljesen biztosak a dolgukban.
Ringbe szállt a Párharc győztesének járó trófeáért Halastyák Fanni is, aki sosem tartotta magát bátor lánynak, most azonban szeretné leküzdeni a félelmeit.
A TV-nézők megszokhatták, hogy a roma showman, Gáspár Győző körül mindig izzik a levegő. Győzike már a sminkszobában mosolyt csalt a stábtagok arcára.
Bea asszony és a férje több mint 30 éve házasok, mindenen keresztül mentek már, így a Párharc nehézségeitől sem riadtak vissza, a tőlük megszokott jókedvvel várták a versengést.
November 6-án hétfőn este a megszokott izgalmakkal, rengeteg vidámsággal és még több feszültséggel indul a Párharc 3. évada, melyben a játékosok most is egy felejthetetlen álomutazásért küzdenek meg az akadályokkal, az ellenfeleikkel és nem utolsó sorban a saját félelmeikkel.

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek