
Időjárás-jelentés: A következő napok rácáfolnak decemberre
A vádirat szerint a férfi 2021 májusában helyezkedett el a postán, augusztustól egy kisposta vezetője lett, munkakörénél fogva pedig a készpénzállomány kezelését is ő végezte - írták a közleményben. A vádlott rendszeresen rendelt be a postafiókba készpénzt, azonban azt nem szolgálta ki ügyfelek részére, hanem 2021 augusztusa és szeptembere között alkalmanként néhány százezer forinttól kétmillió forintig terjedő részletekben sikkasztott az általa kezelt készpénzállományból, sőt olyan is előfordult, hogy az ügyfelektől átvett pénzt is eltulajdonította.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A vádlott így összesen 7 millió 251 ezer 980 forintot sikkasztott el, melyet szinte teljes egészében szerencsejátékra költött. A férfi úgy próbálta leplezni a hiányt, hogy a készpénzállományt részletező okiraton a postán lévő bankjegyek számát meghamisította.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt vádat, melyben szabadságvesztésre, közügyektől eltiltásra, pénzbüntetésre és foglalkozástól eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a sértetteknek okozott kárt is a neki kell megtérítenie.

Időjárás-jelentés: A következő napok rácáfolnak decemberre

Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten