Mikes Anna elárulta, miért van vége

Mikes Anna úgy döntött, hogy számára vége, és nem áll a Dancing with the Stars színpadára. A profi táncos most először és talán utoljára szólal meg kamerák előtt arról, hogy miért és hogyan hozta meg ezt a döntést.

Egy olyan masszív négy év volt, ami hozzá tett az életemhez. Most így utólag biztos, hogy bántam volna, ha az első felkérést nem vállalom el. Hozzáteszem, hogy nagyon sokat hezitáltam. Úgy győzködtek, hogy de Anna vállald el az első évadot és biztos, hogy jó lesz. Egyébként ilyen vagyok, hogy nagyon gondolkozom egy-egy kérdésen, mert tudom, hogy az befolyásolhatja az életemet

– árulta el a Tények Pluszban.

És így is lett. Mikes Anna életét szó szerint bearanyozta a Dancing with the Stars. A szombaton indult új évadban viszont hiányzik a parkettről. A tavalyi évad győztese ugyanis már nem húz tánccipőt a showban.

Ez egy jól megfontolt, meggondolt döntés volt, úgyhogy mivel én hoztam meg ezt a döntést, hogy azt választom, hogy nem szerepelek idén a műsorban, ezért ez nem érint engem rosszul. Biztos, hogy furcsa lesz, amikor majd belenézek vagy nézem, hogyha otthon leszek egy ilyen hétvégén, hiszen mégiscsak 4 éven keresztül az életem része volt és nagyon-nagyon szép emlékeket adott hozzá az életemhez és nagyon sok emberrel ismerkedtem meg, nagyon sok barátság született és ez egy nagyon jó periódusa volt az életemnek

– tette hozzá.

Anna szerint az első évad egy fantasztikus bemelegítés volt, mely során mindenki képet kapott arról, hogy miről is szól a táncos showműsor. A második évadot így már rutinosan kezdhették a profi táncosok új partnereik oldalán.

Szép emlékek és életre szóló élmények mellett, azonban a pontot az i-re a 4.évad tette fel. A táncosnő Krausz Gábor oldalán szállt versenybe, akkor még mit sem sejtve arról, hogy sokkal többet kap majd, mint valaha is gondolta.

A győzelmünkkel Gáborral, illetve a szerelmünkkel, ennek így kell vége lennie. Ez az i-re a pont, a csúcson kell abbahagyni. Azt gondolom, hogy nagyon elegáns és méltó befejezése a táncos szereplésemnek a negyedik évad és többet és jobbat nem is kívánhatnék magamnak

– hangsúlyozta Anna.

Kapcsolódó tartalom:

Óriási meglepetést nyújtott a Dancing tizedik párosa, hatalmas ovációval fogadta a közönség

2024. október 27. 10:06
Több halálos áldozata van a Danas tájfunnak Tajvanon
Eddig két halálos áldozata van a Danas tájfunnak, amely vasárnap este rekorderősségű széllel és heves esőzéssel csap...
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Kollár Kinga és Orbán Árpád is vívódik - Fideszeseknek panaszkodnak a tiszások
Ordas Eszter kilépése csak a kezdet. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz frakcióvezetője egy városházi történ...
Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak
Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak - jelentette ki Orbán Viktor a Mandiner YouTube-csatornáján vasárna...
Kutyák neveltek egy nyolcéves fiút, aki csak ugatni tud
Megdöbbentő, mit műveltek vele.
Tények teljes adás, 2025. július 6., vasárnap
BUSZBALESET - Gyerekeket szállító busz borult árokba Kunszentmártonnál. Macedóniába tartottak, 19 ember sérült meg -...
Túléltem a tömegkatasztrófát!
Fantasztikus hangulat, lelkes szurkolók... Így indult az Esztergom-Nyerges Rally egy két évvel ezelőtti vasárnap dél...
family
Megölted? Igen vagy nem?
Könyörtelenül nekiszegeztük a kérdést Curtis életfogytiglanra ítélt bátyjának: tényleg megölte az egykori futballist...
family
A Balaton partól üzent Curtis, van oka az ünneplésre
Széles mosolya árulkodó.
Magyar Péter pánikszerűen hazahúzott a nyaralásból. Egész héten idegesen telefonált
Magyar Péter otthagyta a nyaralást és mindent hátrahagyva elindult Magyarországra. A közelében nyaraló olvasók küldt...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.