
Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval
Mindenkit meglepett a múlt héten az ország trombitása azzal, hogy a sajtó által beharangozott időpontban, február 15- én nem vonult be a börtönbe, hogy a másodfokon rá kiszabott 3 és fél éves büntetését megkezdje. Másnap Galambos Lajos exluzív interjút adott a Tények Plusznak. Azokra a vádakra is reagált, amelyekben egyesek szerint azért árulja a több milliárdra saccolt, 22 szobás kúriáját, hogy az abból befolyó pénzből máshol kezdhessen új életet.
Lajcsi most hangsúlyozta, sosem volt eltitkolt háza, az ingatlanjait pedig nem azért árulja, hogy azok árából elszökjön. Családjával közösen döntött arról, hogy a gyerekeknek saját lakást vesznek, ő pedig elhagyja szeretett otthonát. Túl sok a fájó emlék. A trombitáját is le kellett tennie súlyos betegsége miatt. A Dáridó atyja most kameránkon keresztül üzent rosszakaróinak is.

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók