
Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon
A munka és a magánélet érzékeny egyensúlyát nem könnyű megvalósítani. A temérdek kihívás, feladat, a karrier építése sokszor ellopja az embertől az időt. Nagy Feró élete azonban most harmonikusabb, mint valaha. Sikerült megtalálnia a megfelelő arányokat, a pihenésre már nagyobb hangsúlyt fektet. Ám a munkában is rendívül aktív, az új évre nagy meglepetéssel készül – mesélte a Mokka péntek reggeli adásában a zenész.
Noha rendkívül aktív a 78 éves énekes, a feltöltődést sem spórolja már meg. Az ünnepeket népes családjával töltötte, négy unokája bearanyozta napjait.
A zene azonban továbbra életének a fő eleme. Átszervezete a zenekarát, és 2025-re új nagylemezzel is készülnek 10 év után. Ez igazi meglepetést tartogat, más lesz, mint a korábbiak volt.
Olyan szövegeket írtam, ami egy rocklemeznél meglepetést okozhat
– árulta el az énekes, majd árnyaltan utalt arra is, hogy pontosan mire gondol.
Általában ezek a slágerek butaságokról szólnak, 8 óra munka, 8 pihenés...
- bírálva saját magát.
A közönség már felfokozott izgalommal várja, hogy az új dalok miben térnek majd el az eddigiektől. Ám Nagy Ferót ismerve, valószínű, hogy ismét maradandót alkotott.
Címlapfotó: TV2 Mokka

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek

Előkerültek a halála előtt készült utolsó képek Kálloy Molnár Péterről