
A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni
Még sosem járt korábban Párizsban Kökény Attila, felesége is még gyerekként, így arra gondoltak, a francia fővárosban ünneplik 25. házassági évfordulójukat – mesélte el a szerdai Mokkában.
Napokkal a repülés előtt viszont bonyolódtak a dolgok, durva tüntetésekről érkeztek hírek, ezért Attila azonnal elkezdett telefonálgatni, gondolkodott, egyáltalán bevállalják-e az utat. A demonstrálók később felgyújtották azt az éttermet is, ahol a zenész és párja ettek.
Kökény Attilát nemcsak a gall tüntetők hozták nehéz helyzetbe, de saját maga is, ugyanis elfeledkezve arról, hogy a Sztárban Sztárban zsűrizik, vasárnapra foglalta a repülőjegyeket, ezért valamennyit kénytelen volt ráfizetni, hogy hétfőn tudjanak indulni Párizsba.
A zűrzavaros helyzet miatt kocsi helyett biciklire pattantak, hogy idegenvezetőjükkel felfedezzék a metropoliszt, amely mindig is bakancslistás volt az énekes számára. Az Eiffel-tornyot kihagyhatatlannak gondolta, ha már ott van, de mikor megtudta, hogy órákat kell várnia, hogy feljusson, úgy döntött, elég szép a látvány lentről is.
Megrázó élményben is része volt a zenésznek, mikor Arankával meglátogatták a nagynevű Moulin Rouge-t. Nem is sejtették, hogy egyszerre harminc meztelen nő áll majd a színpadon, Attila teljesen megrökönyödött.
Király Viktorral közösen új dala jelent meg nemrég az énekesnek, a visszajelzések pedig eddig nagyon kedvezőek. Egyre erősebb a két zenész kapcsolata a munkában, már egy éve – mikor egy jótékonysági koncerten találkoztak – sem értették, miért nem dolgoznak együtt.
Kökény Attila nagyon ritka az olyan zeneszerző, mint Király Viktor, aki nem a saját lelkivilágát vetíti ki a dalszövegeiben, hanem ráölti arra, akinek írja.

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó