
„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő
A Kyocera Everest Expedíció 2023 részeként a magyar hegymászó tiszta másszással akarja elérni a csúcsot, amely magyar állampolgárnak még nem sikerült - közölték.
A Mount Everest palack nélküli megmászása világviszonylatban is kiemelkedő teljesítménynek számít: a sikeres mászások nagyjából 2 százaléka történik így, nem hiába emlegetik úgy, mintha olimpiai arannyal érne fel a hegy "sportszerű" megmászása - olvasható az expedíció tájékoztatójában.
Suhajda Szilárd március 23-án utazott Nepálba, ahol az első két hétben előakklimatizálódott, majd az alaptábor elérése után három akklimatizációs kört teljesített a hegyen. Ennek során érintette a Mount Everest Genfi-sarkantyú nevezetű pontját, amely 7900 méteres magasságban található. Indulása óta mintegy két hónap telt el: szervezetét mostanra szoktatta hozzá a légnyomás változása okozta oxigénszegény környezethez. Az akklimatizáció nagyjából másfél hónapot vett igénybe.
A tájékoztató idézi Suhajda Szilárdot, aki azt mondta, most van legközelebb az Everest csúcsához. Félek, ugyanakkor boldog izgatottsággal várom az indulásom: a "rajtvonal" - a 4-es tábor, ahonnan kezdetét veszi a konkrét csúcsmászás - még messze van, addig bármi történhet - mondta a hegymászó, hozzátéve: nagyon bízik a jó szerencsében és úgy érzi, a felkészülése és az eddigi befektetett munkája nem múlhat el siker nélkül.
"Szerencsés vagyok, hogy a családom és barátaim, támogató partnereim, sőt, egy egész ország mellettem áll. Úgy érzem, mindenkiért mászok most! Készen állok!" - hangoztatta a hegymászó.
MTI/Címlapfotó: Suhajda Szilárd Hivatalos Facebook oldala

„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő

Országos televíziós premierrel érkezik a Super TV2-re az 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY - MANDOKI SOULMATES koncertfilmje

Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Meghalt Ney Ferenc

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról