
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Nagyon sokat vett ki a katonákból a verseny A kiképzés csütörtök esti adásában. A Bocskai raj már több mint egy órája küzdött a kíméletlen akadálypályán, amikor az amúgy is sérült Hegyesi honvéd elérkezett arra a pontra, hogy állítása szerint már csak az önfejűsége vitte előre.
Hiába volt azonban rendkívül elszánt, a teste feladta, és futás közben térdre rogyott. Mivel a végkimerülésig hajtotta magát, Farkas András határozottan közbelépett.
Az első naptól az várjuk el a honvédektől, hogy átlépjék a saját határaikat. Hegyesi honvéd ezt ma bőven túllépte, ráadásul a bajtársaiért, a csapatáért tette mindezt. Büszke vagyok rá
– fogalmazott a kiképző.
Hegyesit végül két embernek kellett besegíteni a mentőautóba, ahol azonnali orvosi ellátásban részesült.
Pénteken az utolsó résszel zárul a katonai reality a TV2-n!

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát