
Világraszóló örömhírt jelentett be a debreceni állatkert
Lélegzetvisszafojtva reménykedhettek a Párharc pénteki adásának nézői, hogy Gelencsér Kornél egy óriási zuhanás után feljön a víz felszínére. Tuvic Aleksandra párja egy feladat keretében került a tó fölé, ahol arra várt, hogy kedvese egy gumicsónakkal érkezzen érte.
A Kőgazdag Fiatalok sztárja igencsak megszenvedett az evezőkkel, meg is jegyezte, hogy olyan tempóban halad, mint egy nyugdíjas, miközben hősies küzdelmet vívott a természeti elemekkel.
Szerelme sem hagyta meg magának csipős megjegyzését, nem felejtette el kijavítani, hogy inkább egy rokkant nyugdíjashoz hasonlít.
Végül Szandi célba ért, kitűzte a zászlót, Kornél pedig levetette magát a mélybe. Szerencsére, ha nagy nehézségek árán is, de be tudott kecmeregni a csónakba szíve választottja mellé.

Világraszóló örömhírt jelentett be a debreceni állatkert

Meghalt Brigitte Bardot

Egy-két házi praktika is segít az ünnepi túlevésen

„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő

Országos televíziós premierrel érkezik a Super TV2-re az 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY - MANDOKI SOULMATES koncertfilmje

Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Meghalt Ney Ferenc

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!