Megvan a Megasztár nyertese? - Caramel nem bírta ülve hallgatni Brigitta produkcióját

Elvarázsolta a zsűrit Brigitta előadása, a Megasztár-válogatók eddigi talán legsikeresebb produkciója hangzott el vasárnap este.

Nem könnyű dalválasztás, Whitney Houston az mikor könnyű

- kételkedett Caramel Gheorgilas Brigitta produkciója előtt, miután a lány közölte a zsűrivel, hogy a legendás énekesnő I have nothing című dalával készült.

Néhány sor után azonban eltűntek aggodalmai; annyira elbűvölte a lány előadása, hogy örömében és meglepettségében fel kellett állnia székéből.

A jelentkezőket kint hallgató műsorvezetőt, Ördög Nórit is elvarázsolták a hallottak.

De szép hangszíne van, Úristen, kirázott a hideg

- kommentálta a produkciót.


Miután a legnehezebbnek tartott refrén is fantasztikusan sikerült, a szőke Megasztár-jelölt már a dal közepénél megkapta a továbbjutást jelentő pecsétet Rúzsa Magditól, aki talán még egyik versenyzőnél sem nyomta le ilyen lelkesen a szerkezetet.

Produkcióját azonban mégsem volt sem szívük, sem fülük leállítani ekkor, a mosolygós arcú versenyző így a közönség örömére végig énekelhette az érzelemteli dalt.

Brigitta fantasztikus előadásával véget is értek a válogatók, vasárnaptól már a táborban mérik össze tehetségüket a továbbjutott jelentkezők.

2024. október 21. 14:09
Amerikai szintű produkció nyűgözte le a Megasztár zsűrijét
Az ítészek alig jutottak szóhoz.
Meghalt az idős férfi, akire beton zuhant Debrecenben
Az intenzív osztályon feladta a harcot.
Kiderült a szabolcsi kéjlak sötét titka, a tinédzser egyenesen a rendőrségre futott - Videóval
17 éves lányt kényszerített prostitúcióra egy ajaki család, minden pénzt elvettek tőle.
Szabadlábra kerülhet a csecsemőgyilkos
22 év után szabadulhat.
Peter Sramek: simogatom reggeltől estig, egy rossz kommentet se láttam
A 2013-ban elkezdett műsorsorozat abszolút legjobbja lett a jubileumi all stars műsor megnyerésével Peter Sramek. A ...
Jennifer Lawrence babát vár
Az Oscar-díjas színésznő második gyermekével várandós.
Gombostűkkel áll bosszút a kutyákon
Gombostűkkel átszúrt virslidarabokat szór szét egy állatkínzó Budapesten, a XVIII. kerületi Gloriett lakótelep körny...
Késsel fenyegetőzik, rettegnek a lakók
Késekkel a táskájában, a lépcsőházban ólálkodik rendszeresen az a nő, aki ellen most fellázadt egy óbudai társasház ...
Részegen, jogsi nélkül ment neki a busznak, majd biciklivel menekült egy fiatal Csökölyben
A 24 éves férfi ellen büntetőeljárás indult.
Megverték a fiát, börtönbe mehet az apa
Iskolatársai bántalmaztak egy kisfiút egy Ónodi iskolában, volt, hogy még a fogát is kiverték. Napokig nem merte elm...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.