
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A Mokka péntek reggeli adásában Jákob Zoltán tűzpiros Ferrarijában mesélt arról, nagy fába vágta a fejszéjét. Mostantól ugyanis, egészen nyár végéig több gyereknek is lehetőséget biztosít majd arra, hogy beülhessen méregdrága autójába. Mindebben három profi sofőr lesz segítségére, akik nyolc nagyvárosba látogatnak majd el, a gyerekek pedig beülhetnek az autóba, készíthetnek fotókat is, az üzletember pedig reméli, sokan életre szóló élménnyel lesznek gazdagabbak.
A Crystal Nails alapítója és tulajdonosa természetesen nem marad luxusautó nélkül, garázsában két tűzpiros Ferrari is parkol, ennek egyikét bocsátotta most jótékony célra és reméli, hatalmas érdeklődést vált majd ki. Ahogyan a szélvédő tetejére írt felirat is mutatja, ez a járgány mostantól minden gyerek Ferrarija, a programra pedig minden 18 évnél fiatalabb érdeklődő jelentkezését várják.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát