Megválasztották a világ legszexibb férfiját

Az Amerikai kapitányt alakító Chris Evanst választotta idén a világ legszexibb férfijének az amerikai People magazin - jelentette be a lap Stephen Colbert éjszakai tévéműsorában.

"Anyukám nagyon boldog lesz. Mindenre büszke, amit csinálok, de ezzel aztán tényleg dicsekedhet majd" - mondta a színész a lap pénteken standokra kerülő számában. Egy évvel korábban szintén egy "bosszúálló", a Hangyát megformáló Paul Rudd lett a világ legszexibb férfija a People szerint. Korábban pedig a széria másik sztárja, a Thor bőrébe bújó Chris Hemsworth volt az első a Bosszúállók stábjából, akinek odaítélték a titulust. A magazin először 1985-ben nevezte meg, hogy szerinte ki a legszexibb férfi a világon; akkor Mel Gibsonra esett a választás.

A 41 éves Evans első filmszerepeit a 2000-es évek elején kapta, majd 2005-ben és 2007-ben két filmben is már szuperhőst alakított; ő volt Johnny Storm, vagyis a Fantasztikus Négyes Fáklyája, de az igazi nagy áttörést az hozta neki, amikor magára öltötte Amerika kapitány sávos-csillagos jelmezét. Csaknem egy évtizeden át, 10 filmben alakította ő a karaktert, melynek a Bosszúállók: Végjátékban mondott búcsút.

Amerika kapitányt követően ő lett Buzz Lightyear hangja a Lightyear című animációs film eredeti változatában. A People magazinnak azt mondta, pályafutása legnagyobb eredményének jelenleg azt tekinti, hogy mostanra sikerült olyan biztonságot teremtenie magának, hogy már "nem kell padlóig nyomnia a gázt".

A People magazinnak nyilatkozva arról is beszélt, hogy szeretne megnősülni és családot alapítani, viszont a magánéletét nem szeretné kiteregetni. "Bizonyos dolgokat az ember szeretne megtartani magának, a családjának és a barátainak" - fogalmazott Evans.

A legszexibb férfi címről azt mondta, hogy ez olyasmi, amire akkor is emlékezni fog, amikor már öreg és ráncos lesz, és szerencsésnek érzi magát.

Forrás: MTI/címlapfotó: Chris Evans hivatalos Instagram-oldala

2022. november 08. 08:19
Azt is tudni, mekkora összegre számíthatnak az érintettek.
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
Igéző szemek, telt ajkak, hosszú barna haj és persze tökéletes alak. Ez ma egy jó kiindulási alap arra, ha valaki sz...
family
190 kilóval guggolnak, 110 kilót kinyomnak fekve és felhúznak csaknem két mázsát... és nem bivalyerős férfiak, hanem...
family
FRONTÁLIS - Hat hetes újszülöttet kellett újraéleszteni egy baleset után Balatonendrédnél. Az anyja éppen szoptatta,...
Tillának gyógyszert kell szednie. Nem elég az alkoholprobléma, itt van ez a kis magas vérnyomás is. De erre is van m...
family
Vajna Timi napok óta szédül és fáj a feje a rengeteg vérveszteségtől, és a gerincvelőbe kapott érzéstelenítés is meg...
family