Megválaszolták az örök kérdést: Kiderült, milyen gyakran kell mosni a törölközőket

Sokan nem szentelnek elegendő figyelmet a témának, pedig a számok ijesztőek. 

Egy frissen közzétett kutatás végeredménye valósággal ledöbbentette a szakembereket. Kiderült, hogy mintegy egymillió brit lakos évente mindössze egyszer mossa ki a törölközőjét. Borzasztó belegondolni, ha tudatában vagyunk annak, hogy a frissen mosott törölközőn is körülbelül 190 ezer baktérium tanyázik, egy használat után 17 millióra, egy hét elteltével pedig már 94 millióra is nőhet a számuk.

Egy ausztráliai háztartási szakértő szerint a törölközőt a legtöbben csak egyszerűen hagyják lógni a lakás legnedvesebb pontjának számító fürdőszobában, ami kiváló lehetőséget kínál a baktériumoknak az elszaporodásra – írta kedden a Mirror.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Anita Birges azt javasolja, három-öt használat után mindenképp mossuk ki, a fürdőszobai szőnyegeket és köpenyeket pedig legalább heti egy alkalommal dobjuk be a mosógépbe. A pamut programot, valamint a 60 fokos hőmérsékletet találja ideálisnak, hiszen így kevésbé kell aggódni a kórokozók miatt.

A konyharuhákkal kapcsolatban is megosztotta véleményét a szakértő, úgy véli, a heti egy mosás ezekre is ráfér. A pizsamákra kevesen gondolnak veszélyforrásként, pedig szerinte három viselés után ezt is a szennyeskosárba kelleni rakni.

2023. október 11. 08:42
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Azt hinnénk, az internet már nem tud minket meglepni? Mindenki kapaszkodjon meg: van egy férfi, aki nem táncol, nem ...
family
A sport nemcsak az egészségről szól, hanem közösségről, kitartásról és jövőképről is. Egyre több ismert ember vallj...
family
Már a levegőben érezni a feszültséget, a várakozást és a csillogást. A Megasztár versenyzői folyamatosan azon dolgoz...
family
Kifutópályák, amik hegyek közé, házak fölé vagy éppen a tenger szélére épültek. A világ legbizarrabb repterein lando...
family
Szerda reggel fékezés nélkül csapódott egy menetrend szerinti busz Szolnok belvárosában egy iskola épületébe. A jár...
family