
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Megújult formában jelentkezik vasárnap a Fald fel!, a TV2 sikeres gasztroműsora. A készítők a keddi Mokkában elárulták, több etapra bontanak egy részt, és igyekeznek minél több érdekességet belesűríteni egy epizódba.
Míg Szabó Gábor lányával, Szofival fog főzni, addig Durst Attila a világ legegzotikusabb konyháiba is betekintést enged, most például a zanzibári különlegességekbe ásta bele magát, és szeretne minél többet átadni ebből.
Trunk Emesének köszönhetően egy igazi újdonsággal, egy egészségmegőrző rovattal várják a nézőket. Úgy tervezi, minden alkalommal meghívnak egy fogászati vagy más egészségügyi szakembert, hogy kicsit játékos formában hívják fel a figyelmet a szájápolás, a megelőzés és a megfelelő ételek fogyasztásának fontosságára.
Egy apró kulisszatitkot is elejtett a csapat: kiderült, hogy a hétvégén látható epizódot három napon át forgatták. Minden erejükkel azon voltak, hogy olyan műsor „kerüljön ki a kezük közül”, amiből a laikus nézők is meg tudják tanulni még a legkülönlegesebb fogások elkészítését is.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát