
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Tóth Gabi a Tények Plusz stábjának vallott élete egyik legnehezebb időszakáról, arról a gyűlöletcunamiról, melyet az Eukarisztikus Kongresszus után zúdítottak rá az emberek.
Az énekesnő augusztusban még megtörten nyilatkozott lelkiállapotáról, teljesen a mélybe taszította az ellene irányuló negatív kommentáradat és lejárató hadjárat.
Gabi azonban hitének és családjának köszönhetően kimászott abból a gödörből, melyből keveseknek sikerül.
Szerettei mindenben támogatják. Ám mellettük még a zene szeretete és a humor volt gyógyító hatással a fiatal édesanya lelkére. Kiemelte, hogy nem kell mindent véresen komolyan venni, humorral és hittel minden nehézségen át lehet menni.
Elárulta azt is, hogy a közösségi médiából való visszavonulása is segített a helyzeten, elcsendesítette közösségi oldalait és ezzel a virtuális megmondóembereket is.
Jelenleg csak a pozitív dolgokra koncentrál. Munkájában és magánéletében is harmonikus időszakot tudhat maga mögött.
Új dalában az elmúlt két év történéseit dolgozza fel, ami alatt hatalmas mélységeket és magasságokat élt meg.
Most már úgy érzi, hogy legyőzhetetlen, ugyanis lezárt egy olyan időszakot, melyet az ember még az ellenségeinek sem kíván.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát