
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A Backstreet Boys Nick Carterének öccse, Aaron a hétvégén, 34 éves korában meghalt.
A Los Angeles-i rendőrség szóvivője elmondta, szombat délelőtt helyi idő szerint délelőtt 11 óra körül az énekes kaliforniai otthonába hívtak segítséget, ahol egyes források szerint Aaron holttestét fürdőkádjában találták meg. A fiatal zenész halálát illetően több információt egyelőre nem adtak, a nyomozás folyamatban van - írta meg a CNN.
A két testvérnek ugyan nem volt felhőtlen a viszonya, az egykori Backstreet Boy 2019-ben távoltartási végzést is kért alkohol és drogproblémákkal küzdő öccse ellen, mert Aaron azzal fenyegetőzött, hogy megöli bátyja feleségét.
Nick most Instagram-posztjában, gyermekkori képeikkel búcsúzott „Chizz-től” melyben kitért arra, testvére mentális problémái miatt nem találta a helyét a Földön, de szívből reméli, hogy végre békére lelt, és természetesen jobban fog neki hiányozni, mint azt bárki valaha el tudja képzelni.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát