
Oszvald Marikával és Csere Lászlóval is találkozhat a közönség a veszprémi operettfesztiválon
A Farm VIP csütörtöki adása lelkileg rendkívül megviselte a játékosokat. A hatalmas koncentrációt igénylő versenyben az utolsó két résztvevő közül végül Fekete Linda lett győztes, ezzel pedig Pákónak kellett távoznia a Farmról.
A kemény küzdelemben Fekete Linda nemcsak csapattársán, hanem önmagán is felülkerekedett. Demcsák Zsuzsa azon kérdésére, hogy mit kellett legyőznie önmagában, a színésznő váratlanul reagált.
A belső hangokat. Hogy ügyetlen vagy, hogy nagy darab vagy, béna vagy. Nem tudod megcsinálni
- mondta sírva Fekete Linda.
A feladat alatt gyermekkori traumáit élte újra, mindvégig belső démonjaival harcolt. Azzal, hogy megnyerte a versenyt, kicsit enyhült a fájdalma.
Kiskoromban mindig fiúnak néztek, mindig be kellett bizonyítani, hogy nem vagyok fiú. Mindenféle feladatoknál úgy éreztem, hogy én vagyok a legmagasabb, a legnagyobb
- árulta el összeszorult torokkal az énekesnő.
Társai mellett Demcsák Zsuzsa is vigasztalta, és azzal mind egyetértettek, hogy a gyermekkori csúfolások milyen mély sebet ejthetnek az emberben.
Borítókép: Fekete Linda hivatalos Facebook oldala

Oszvald Marikával és Csere Lászlóval is találkozhat a közönség a veszprémi operettfesztiválon

Hétfőtől új részekkel jön az Újratervezés

Eddig soha nem látott premierepizóddal emlékezik a TV2 Scherer Péterre

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában