
Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
Több mint egy hétig keresték a verőcei hajóbalesetben eltűnt fiatalokat, a mentési akcióban a hatóságon felül rengeteg önkéntes vett részt. Habár a szakértő szerint a tragédiától számított minden perc egyre csökkentette az esélyét annak, hogy élve előkerülnek az eltűntek, nem adták fel a reményt, hogy hazavigyék Boglárkát, Daniellát, Diánát, Olivért, Lászlót és Mártont a családjaiknak. Erőfeszítéseik ellenére a balesetben eltűntek mindannyian meghaltak, szinte kivétel nélkül Verőce környékén adta vissza holttestüket a Duna.
A legutolsó áldozatot, Daniellát hétfőn találta meg a rendőrség, a fiatal lánytól megható bejegyzésben vettek végső búcsút.
A Duna ma délelőtt Verőce térségében visszaadta a holttestét.
Hazavittük…
Őszinte részvétünk a családnak!
Nyugodj békében, szépséges Daniella!
– írta közösségi oldalán a Budapesti Rendőr-főkapitányság, bejegyzésük alatt pedig az Országos Mentőszolgálat is tiszteletét tette néhány sorral.
“Roskad a szív a hiánya alatt,
a testen túlra nem érnek szavak,
de ez a fény már belénk költözött -
ragyog, ragyog a mélységek fölött.”
Nyugodjanak békében!
– fogalmaztak hozzászólásban.
A címlapfotó illusztráció: Facebook/BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság
Kapcsolódó tartalmak:

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál