
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Tóth Mihály a szombat éjjel a Duna verőcei szakaszánál történt, két ember halálával és öt ember eltűnésével járó motorcsónak-tragédiával kapcsolatban kiemelte: mivel a hobbihajóknál nem kötelező a menetrögzítő rendszer és általában nem is használják, a szakértőknek valószínűleg a kishajó roncsaiból kell következtetniük arra, miként manőverezett, milyen sebességgel haladt a vízi jármű.
A hajó típusából és annak - mintegy 190 lóerősnek tűnő - motorjából ítélve a jármű nagy sebesség elérésére volt képes, és a roncsok is azt mutatják, hogy "nagy sebességgel ütközött neki valaminek" - vélekedett a Mahosz szóvivője.
Arra a kérdésre, hogy mennyire gyakoriak a hajóbalesetek a Duna magyarországi szakaszán, a szóvivő azt mondta, ritkák, hiszen a szabályok betartásával azokat ki lehet védeni.
Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a hobbihajók növekvő számával nő a balesetek bekövetkezésének kockázata, és több azoknak a száma is, akik a hajózási szabályokat nem tartják be maradéktalanul vagy nem jártasak például az éjszakai közlekedésben.
Szerinte az a tény, hogy a szállodahajó az előírt útvonalán haladt végig, arra enged következtetni, hogy annak kapitánya nem észlelte a balesetet.
A rendőrség korábbi közlése szerint segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát.
A motorcsónak eltűnt utasai után folytatódik a kutatás.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen