
Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját
A két profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok a Welt am Sonntag című német, vasárnaponként megjelenő hetilapnak nyilatkozott.
Vitalij Klicsko úgy fogalmazott, hogy "igazán kínos" lenne számára, ha megválasztott polgármesterként elhagyná a hazáját ebben a helyzetben.
"Ha most elmennék, az árulás volna, és nem tudnék többet tükörbe nézni" - jelentette ki a kijevi polgármester.
A legendás ökölvívótestvérek szerint az ukrán katonák és civilek harci szellem töretlen.
"Megható látni, hogy embereink hogyan harcolnak a jogukért" - mondta Vitalij Klicsko.
Egyetértettek abban is, hogy Kijevben maradnak és támogatni fogják egymást.
"Nemcsak Ukrajnáról van szó, hanem a világbékéről" - húzta alá Volodimir Klicsko.
"Ha az egyik atomerőművünk felrobban, az Európa végét jelentheti" - tette hozzá.
Az Instagram üzenetküldő szolgáltatáson angol nyelven megjelent egyik videóüzenetükben felszólították a világ vallási vezetőit, így Ferenc pápát és a dalai lámát is Ukrajna támogatására.
"Jöjjenek Kijevbe, mutassák ki szolidaritásukat az ukrán néppel!" - mondták a testvérek. Hozzátették, hogy a drámai történések Ukrajnában megkérdőjelezik az emberiesség fogalmát.
"Ami Európa szívében történik, az a világ minden lakóját érinti, aki az igazságosság és a jóság elveit szereti függetlenül származásuktól, vagy felekezeti hovatartozásuktól" - emelte ki a videóüzenetben Volodimir Klicsko.
MTI
Kapcsolódó tartalmak:

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte

Megtalálták a 24 évvel ezelőtt eltűnt nőt

Az udvaron szülte meg gyerekét egy fiatal nő, a pici meghalt - videóval

Zelenszkij dátumot követel Ukrajna csatlakozására, 2027-et

Meztelen férfi lopott el egy mentőautót, haldokló beteggel száguldott

Ukrán képviselő azt követeli, hogy Ukrajna törvényileg tiltsa be az orosz olaj szállítását a Barátság vezetéken keresztül

Európai Néppárt továbbra is teljes mellszélességgel állnak az ukránok mellett

Rekordközeli havazás és hurrikánerejű szél bénította meg az Egyesült Államok északkeleti partvidékét

Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket

Kényszersorozás: a földön rángatták az ukrán férfit Zelenszkij emberrablói