Megszólalt visszatéréséről Szabó Zsófi: „Keretezi a karrieremet ez a 15 év”

A Mokka új műsorvezetője boldogan tért vissza a stúdióba, és izgatottan várja az új kihívásokat.

Mintha csak haza érkezett volna Szabó Zsófi, kedd reggel a Mokka stúdiójába sétálva rutinosan üdvözölte új kollégáit, akikkel néhány nap múlva minden reggelét együtt tölti majd. Március 4-től ugyanis reggelenként többek között ő is köszönti majd a nézőket a Mokkában, emellett a Házasság első látásra című párkereső reality műsorvezetőjeként, és a nőnapon induló TV2 Club nagyköveteként láthatjuk majd a képernyőn. Zsófi hatalmas lendülettel vág az új kihívásokba, kisgyerekes anyukaként pedig igazi feltöltődést jelentenek számára a reggeli beszélgetések és a változatos témák.

Azt gondolom, hogy mint nő, én teljesen a helyemen érzem magam és keretezi a karrieremet ez a 15 év. Hogy munkavállaló lettem 19 évesen, hogy családot alapítottam, ahogy alakult a magánéletem, és ahogy most kisgyerekes, egyedülálló anyukaként végzem a munkám, sportolok, ápolom a baráti kapcsolataimat. Teljesen kereknek érzem az életem

– mesélte a színésznő hozzátéve, a közönség számára látható élete mögött a legtöbb idejét hatéves kisfia nevelésével tölti. Anyaságáról és gyermekéről viszont szándékosan nem mutat sokat közösségi oldalain, hiszen szeretné, ha kisfia átlagos életet élhetne.

2024. február 20. 10:03
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Ismét több autó gyulladt ki az elmúlt napokban, Kaposfőn és Nyíregyházán is lángoltak a kocsik, ezekről videó is kés...
Majdnem halálra vertek egy 73 éves férfit a Népligetnél csütörtök hajnalban. Úgy tudjuk, a férfire valaki minden elő...
Heten, köztük három gyerek is megsérült egy brutális balesetben szerdán délután Hajdúdorognál. Úgy tudjuk, egy autós...
Halálra égett egy idős férfi csütörtök hajnalban Fóton, miután tűz ütött ki a pincében, ahol élt. Egy elektromos zár...
Több métert zuhant és az alsó rakpart betonjára esett egy férfi szerdán este az augusztus 20-ai ünnepi tűzijáték köz...