Megszólalt Valkusz Milán a durva tüzes baleset után - videóval

Lángba borult Valkusz Milán arca. A Valmar duó tagját baleset érte szombat este a Papp László Sportarénában. Megégett a haja, a szempillája és a szemöldöke is. Az esetről történt felvételek pár perc alatt futótűzként terjedtek el az interneten. Most megszólal végre maga az érintett is.

Valkusz Milán égett! Szó szerint! Egy pillanatra szinte teljesen beterítették a lángok az arcát a színpadon. Több mint tízezer ember szeme láttára kapott lángra.

Az esetet több rajongó is rögzítette. A felvételen jól látszik, hogy az énekes a színpad szélén túl közel hajolt az egyik pirotechnikai eszközhöz, amelyből éppen ekkor csaptak fel a lángok, amire a zenész nem számított. Milán exkluzív interjút adott a Tények Plusznak a történtekkel kapcsolatban.

„Hogy mi történt pontosan? Annyi, hogy rosszkor voltam rossz helyen. Vagy hívhatjuk úgyis, hogy belefejeltem a lánggépnek a tűzcsóvájába és abba az olajspriccbe, amit az a gép kilő. Ezekről a gépekről azt kell tudni, hogy van egy hatókörük” – mondta a Tények Pluszban Milán.

Bár szerencsésen megúszta a balesetet, de egy pirotechnikai szakértő szerint ez akár könnyen az életébe is kerülhetett volna.

Bokros Krisztián kiemelte, a pirotechnikai eszközök nagyon veszélyesek

„Nagyon oda kell rájuk figyelni. Hogy hogy mozognak a művészek a színpadon, a védőtávolságokat minden esetben be kell tartani, ez a legfontosabb és hogy ha látom, hogy közel áll hozzá a művész akkor teljesen mindegy, hogy abban a számban abban a pillanatban éppen lángot kellett volna nyomni, vagy bármilyen pirotechnikai eszközt elsütni, vagy elműködtetni, egyszerűen nem használjuk” – hangsúlyozta a szakember.


Látni lehetett a füstöt, Valkusz Milánnak megégett a haja és sokáig fájlalta az arcát. Később oda sétált zenésztársához Marics Petihez, aki először nevetni kezdett, majd többször is megkérdezte tőle, hogy jól van-e. A dal után Milán lesétált a színpadról, de később visszatért.

„Ennek a következménye az volt, hogy egy pillanatig fel is lángolt a hajam, a ruhám, ami kapott abból a spricből. És ugye nincsen nagyobb baj, hála Isten, csak a szemöldököm hiányzik, a szempillám hiányzik ugye piros a szemem, mert a hőtől ez van eredményezve, meg hiányzik a hajam, meg egy-két szőrök, de ennyi baj legyen” – részletezte Milán.

És azt is hozzátette, hogy nagyon jól érezte magát a koncerten.

„Nehéz feldolgozni, hogy mit csináltunk ott az Arénában, meg mi történt. Ami fix az, hogy honnan hova jutottunk és megtapasztaltuk azt, hogy lehetséges, hogy ilyen show-t ilyen kaliber minőségű show-t összerakjunk a nagy csapattal. Rengeteg ember dolgozott ezen, hogy úgy hangozzon és úgy nézzen ki ahogy kinézett. Fénytechnika, hangtechnika, zenei átkötések. Mindenki zseniális munkát nyújtott” – emelte ki Milán.

De nem ez volt az egyetlen eset, amikor a Valmar duó egyik tagja megsérült a koncerten.

A döbbenetes képsorokat szintén a rajongók rögzítették tavaly nyáron a Budapest Parkban. Marics Peti szédületes produkciójával feltüzelte a 12 ezres közönséget, az egyik pillanatban még azt látni, hogy a fiúk levegőbe emelkednek, aztán Peti a földön marad.

Egy rossz mozdulat közben kifordult az énekes bokája. A felvételeken jól látszik, hogy a Valmar duó tagja alig bírt lábra állni, egy darabig megpróbálta féllábon folytatni, majd fájdalmát már képtelen volt leplezni.

Petit ezután a színpad lépcsőjére ültették, hősiesen tűrve a fájdalmat több dalt is ülve énekelt. Ekkor az est házigazdája Miskovits Marci bejelentette, hogy le kell állítani a koncertet.

2024. január 23. 08:07
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family
Alig vártuk ezt a napot. Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajós...
family
Műtét, felépülés és a rajongók reményei – Demjén Ferenc állapota napról napra javul! A Kossuth-díjas énekest nemrég ...
family