
Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart
Testközelből tapasztalja az amerikai választások hatását Budavári Fülöp, hiszen jelenleg is Los Angelesben tartózkodik. A TV2 egykori online műsorvezetője szerdán reggel úgy fogalmazott, az elmúlt időszak egy showműsorra hasonlított az Egyesült Államokban a kampánynak köszönhetően, ami az egész kultúrát áthatotta.
Mint mondta, a kampány során Kamala Harris és Donald Trump két nagy influenszer benyomását keltette, sőt, a pártok is megkeresték az amerikai véleményvezéreket, hogy álljanak be a támogatóik sorába.
Fülöp szerint mintha két nagy előadást néztek volna eddig a polgárok, az egyiket a demokrata, a másikat a republikánus elnökjelölt oldaláról, és csak a voksolás napján fogták fel sokan, mekkora téttel is bír november 5-e.
A tengerentúlon színészkarriert építő fiatal elmondása apaján az angyalok városának utcáit járva azt tapasztalta, miután megnyitottak a szavazóhelyiségek, már senki nem kezelte olyan könnyeden a politikai helyzetet.
Éreztem, hogy az emberek is már feszültek
– osztotta meg Budavári Fülöp, aki szerint az ő korosztályát és a nála még ifjabbakat is különösen érdekli az USA és a világ sorsának alakulása.

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!