Megszólalt a pic**zós balhé után Sipos F. Tamás - videóval

A szerda reggeli Mokka vendége Sipos F. Tamás és fia volt, akik az Ázsia Expresszben szerzett élményeikről, konfliktusaikról meséltek.

A keddi adásban az apa fia páros egy nőt próbált felvidítani, azonban nem jártak sikerrel.

Véleményük szerint a hölgy kilógott a sorból, hiszen teljesen ellenkezője volt az összes többi mexikói nőnek.

A modell lányokkal kialakult konfliktusról azonban úgy nyilatkoztak, hogy kedvelik a párost és nem volt szándékukban megbántani őket.

Enikő korábban megemlítette, hogy alapvetés nála, hogy mindent a férfi fizet.

Ennek következtében nevezték Siposék kitartott pic**nak, amikor azon tanakodtak, ki milyen embertípus lehet. A reggeli beszélgetésben azonban kiemelték, hogy a nőtípusról tettek megállapítást és nem konkrétan Enikőről.

Vannak azok a nőtípusok, akik bizony szeretik biztonságos fedezékbe helyezni az alfelüket és ez teljes mértékben érthető, tehát ezzel semmiféle probléma nincs

- zárta le a témát az énekes.

A számos kihívás ellenére, ha még egyszer meghívnák őket a műsorba, ők szinte gondolkodás nélkül "igen"-t mondanának.

Bár viszontagságos és fizikailag, valamint mentálisan is megterhelő

– tette hozzá Tamás.

Dani szerint a verseny hozzáadott az apa-fia kapcsolathoz, habár a hétköznapokban is számos közös kirándulást és családi programot szerveznek.

2023. október 18. 10:32
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Könnyen előfordulhat, hogy a Zsidó Kiválóságok Házában, civilek előtt, fegyverrel az oldalán tartott előadást Ruszin...
Leesett az első hó Erdélyben.
Emlékét tisztelettel őrzik.
Gombászás közben történt a baleset.
Elájult vezetés közben, majd fékezés nélkül csapódott az előtte haladó autóba egy sofőr Sárváron hétfőn. Holtan emel...