Megszólalt a kirúgott Cristiano Ronaldo

A Manchester United labdarúgócsapata közös megegyezéssel bontott szerződést Cristiano Ronaldóval.

Az angol együttes keddi közleménye szerint azonnali hatállyal váltak meg az ötszörös aranylabdás portugál támadótól, aki egy múlt heti televíziós interjúban kritizálta a klubot és Erik ten Hag vezetőedzőt is. Az MU-nál köszönetet mondtak Ronaldónak a csapatért tett szolgálataiért, illetve a legjobbakat kívánták neki és a családjának a jövőben. Mint írták, innentől kezdve csak a jövőre és a minél sikeresebb szereplésre koncentrálnak.

A 37 éves csatár egy hete arról beszélt: úgy érzi, "elárulták" őt a Manchester Unitednél, és az volt az érzése, hogy néhány ember nem akarta, hogy ott legyen.

"Nemcsak ebben az évben van így, hanem már az előző évben is ez volt" - fogalmazott az ötszörös aranylabdás támadó, aki az együttest edző Ten Hagot is kritizálta mondván, nem tiszteli, mivel a holland szakember sem tiszteli őt, ráadásul szerinte szándékosan provokálta, amikor az utolsó percekben pályára akarta küldeni őt a Tottenham Hotspur elleni bajnoki mérkőzésen.

"Néhány héttel korábban a Manchester City elleni 6-3-as vereség alkalmával azt mondta, a pályafutásom iránti tiszteletből nem cserélt be, majd ezt követően három percre be akar küldeni? Ennek semmi értelme" - fogalmazott a támadó, aki - miután megtagadta, hogy beálljon - a lefújás előtt távozott a kispadról. Ten Hag a következő, Chelsea elleni mérkőzésen ezért a keretbe se nevezte Ronaldót.

Fotó: Instagram/Cristiano Ronaldo

"Azt gondolom, hogy direkt csinálta, provokálni akart nemcsak akkor, hanem már korábban is. Nem adja meg nekem azt a tiszteletet, amit megérdemelnék. Valószínűleg ez volt az ok, amiért otthagytam a Tottenham elleni összecsapást, amit őszintén megvallva bánok. De az, hogy az edző három percet ad nekem, számomra elfogadhatatlan. Nem ilyen típusú játékos vagyok, tudom, mit tudok adni a csapataimnak" - nyilatkozott Ronaldo, aki hangsúlyozta: szereti a Manchester Unitedet, de mióta a sikeredző Alex Ferguson elhagyta a csapatot, semmilyen fejlődést nem tapasztalt, a klub nem ott tart, ahol kellene.

Ronaldo először 2003-ban, Ferguson hívására szerződött az MU-hoz, amellyel 2009-ig háromszor nyert angol bajnokságot, a Bajnokok Ligáját, az FA Kupát, a ligakupát és a klubvilágbajnoki trófeát egyszer-egyszer hódította el. Később a Real Madridban és a Juventusban játszott, mielőtt tavaly nyáron visszaigazolt volna a manchesteriekhez, amelyben azóta 54 tétmérkőzésen 27 gólt szerzett. Az MU-s karrierjét így összesen 346 mérkőzéssel és 145 találattal zárta.

"A Manchester Uniteddel folytatott megbeszéléseink után úgy döntöttünk, közös megegyezéssel felbontjuk a szerződésünket. Imádom a klubot és a szurkolóit, ez soha nem fog megváltozni, ugyanakkor úgy tűnik, eljött az idő, hogy új kihívást keressek. Sok sikert kívánok a csapatnak a szezonban és a jövőben is" - nyilatkozta a támadó.

Ronaldo jelenleg a portugál válogatottal a katari világbajnokságon szerepel, az együttes a H csoportban csütörtökön Ghána ellen kezd, majd Uruguayjal és a Koreai Köztársasággal találkozik.

MTI

2022. november 23. 08:46
Brutális balhé volt a XI. kerületben, az életéért küzdött az áldozat
A helyszínre mentők és rendőrök is érkeztek.
Elhunyt Schmidt Csaba
44 éves volt.
Csúnya baleset a 75-ösön, rosszul mérte fel a helyzetet a vétkes sofőr – Fotók
Figyelmetlenség állhat a baleset hátterében.
Újabb földrengés volt a Romániában, Magyarországon is érezni lehetett
Ismét megremegett a föld.
Közel 30 év után kimagasló sikerrel tért vissza a Zsákbamacska
A korábban is népszerű vetélkedő premier epizódja március 12-én, vasárnap este 20 óra 33 perckor került adásba a TV2...
Család autójába szállt bele egy dühöngő Győr-Mosonban, videón a bosszúszomjas sofőr ámokfutása
A részeg sofőrnél elszakadt a cérna.
Gyenge hidegfront közelít, de nem hoz lehűlést
időjárás-jelentés, 2023. március 21., kedd, dél
Tények délben teljes adás, 2023. március 21., kedd
FÜSTMÉRGEZÉS - Füstmérgezést kapott, meghalt egy idős nő Budapesten. A tűzhelyen felejtette az ételt, ez kapott láng...
Tények reggel teljes adás, 2023. március 21., kedd
DRÁMA - Horrorsérülés a nagycenki focipályán: hosszú perceken át küzdöttek egy fiatal focista életéért. Fejbe rúgták...
„Nagyon cuki lány” – világhírű énekesnő oldalán bukkant fel a magyar Nagy Ő
Erre senki nem számított.
Így élvezi a hatalmas hullámokat Bódi Sylvi - képek
Fidesz: Az inflációt a dollárbaloldal által támogatott szankciók okozzák
Kockázatos útvonalváltoztatást javasolhatott a Chat GPT egy tengerjáró hajónak
Képtelenség felismerni a legújabb fotóin Labancz Lillát
Megkezdődött a hivatalos orosz-kínai csúcs a Kremlben