
Minden amit tudni érdemes a mai tízmilliószoros napról: ezt tegye mielőtt éjfélt üt az óra!
Novemberben szörnyű tragédia történt Sümegen, amikor a 16 éves Pistikét addig bántalmazták verbálisan és fizikálisan is társai, míg az öngyilkosságba hajszolták.
A fiú kiugrott egy menetrendszerinti vonat elé, mert már nem bírta elviselni az őt ért bántásokat.
A hír az egész országot megrázta, ám most fordult a kocka. A fiatal bántalmazóiból bántalmazottak lettek, ugyanis óriási népharag zúdult rájuk.
A napokban meg is szólalt az egyikük, aki halálos, fenyegető üzeneteket kap, sőt családtagjait sem kímélik az emberek.
A fiúnak már iskolát is kellett váltania, telefonját pedig elvette a rendőrség.
Egy nő már a zaklató fiú temetésére is létrehozott egy Facebook-oldalt, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tett az abúzált család.
A bántalmazó elmondása szerint, nem gondolta volna, hogy ez lesz ebből.
A témában Hevesi Kriszta volt a kedd reggeli Mokka vendége, elmondta, hogy a Pistike bántalmazását elítélők most hős szerepben próbálnak tetszelegni, hiszen azt gondolják, hogy ők most attól jók, hogy a rosszakat „megbüntetik”.
Nem vagyunk feljogosítva erre a szemet szemért, fogat fogért dologra, hogy ő most ezt hatványozottan kapja. Ebből a szempontból a filmek is hibásak, hogy mindenképpen a bosszú, az agresszió agresszióvá fordítása… az agresszió viszont csak agressziót szül
- mondta a szakember.
Nem vagyunk igazságosztók, ne felejtsük el, hogy ettől nem válunk hőssé, hogy bántjuk a most már bántalmazottá válót!
-hívta fel a figyelmet, majd hangsúlyozta, hogy számos fiatal élhet át fizikai és érzelmi bántalmazást, mely során kinevetik őket.
A humornál gyilkosabb dolog nincs, ha azt ellene irányítják!
- fogalmazott.
Kiemelte, hogy már gyermekkorban tanítani kell, hogy mást kigúnyolni, kinevetni, bántani egyáltalán nem vicces.
A bántalmazó megbüntetése helyett azonban a jóvátétel pszichológiailag az irány. A bántalmazó ezáltal megtapasztalhatja azt, hogy milyen jónak lenni.
Emellett az érzékenyítés és az empátia is elengedhetetlen.

Minden amit tudni érdemes a mai tízmilliószoros napról: ezt tegye mielőtt éjfélt üt az óra!

Jeff Goldblum a Wicked után felhagyott a húsevéssel

Aprótalpúval gyarapodott az ETO család

Bízott Palik Lászlóban a versenyző, ám a műsorvezető sem tudta a választ

Lakásokért, kincsekért és álmokért indul a a vadászat a TV 2-n!

Babát vár údonsült férjétől, akihez első látásra ment hozzá

Fogászati áttörés lehet a tudomány új csodája

Újra Kevin bőrébe bújt Macaulay Culkin, visszatért legendás szerepéhez, videóval

Bilincsbe verték Varga Viktort az Egyesült Államokban

„El tudtam volna képzelni magam mellé” – Sanya kimondta, ki tetszik neki

„A földön feküdtem...” – Szépréthy Roland miatt le kellett állítani az Észbontók forgatását

Nótár Mary otthona olyan, mintha egy luxusszálló lenne: arany mindenütt!