Megszólalt a csantavéri mészáros, fordulatot hozhat egy szövevényes ügyben

Megszólal a három ember megöléséért elítélt, csantavéri mészárosként elhíresült gyilkos. Dér Csaba biztonsági kamerák előtt követte el kegyetlen tettét. A halálosztó miatt újabb emberek sorsa pecsételődhet meg örökre. A Szegedi Fegyház és Börtön állandó lakója ezúttal a rácsok mögül hozhat nem várt fordulatot egy igencsak szövevényes ügyben.

Harangozó Réka és édesanyja élete akkor ment tönkre, amikor megbíztak egy csalóban, akinek jó üzlet reményében az összes pénzüket odaadták. A Tények Plusz is bemutatta a történetüket decemberben, ami most folyatódik, méghozzá nem várt fordulatot vesz. Egy olyan jótevő ígért nekik segítséget, akire soha nem számítottak: a csantavéri mészáros néven elhíresült háromszoros gyilkos, Dér Csaba.

A csantavéri mészáros azért ül börtönben, mert három ember vére tapad bizonyítottan a kezéhez. Először 2004-ben Szerbiában ölt, majd 15 évvel később megint és egy év múlva megint.

„Én úgy nézek a dolgokra, hogy nem születtünk mindannyian szerencsés csillag alatt, valaki azért született, hogy tanár, orvos, sportoló legyen, idillikus harmonikus életben, én háborús körülmények között születtem, extrém családi körülmények között, ahol baltákkal, vascsővel, késsel hadonászott apám artikulálatlanul beszélt” – mesélte a gyilkos, aki várhatóan élete végéig a Szegedi Fegyház és Börtönben marad.

A Tények Plusz története azonban nem csak róla szól. Hanem arról, hogy a sors néha milyen különös utakat ír.

„A börtönből próbál segíteni nekünk. A társadalom által egy kivetett és egy elítélt ember. Egy paradoxon az, hogy pont nekünk. Nagyon jól esik nyilvánvaló. Szinte felfoghatatlanul jól esik” – kezdte történetét Harangozó Réka.

A csantavéri mészáros ugyanis a börtönből szeretné anyagilag támogatni Rékát és édesanyját. A család élete ugyanis az elmúlt években szinte teljesen tönkrement. Történetüket tavaly decemberben mesélték el a Tények Plusznak. Azt állítják, hogy egy csaló hálózta be őket kecsegtető ajánlatokkal, aminek a vége az lett, hogy több mint 300 millió forintnyi vagyonuk úszott el.

Réka a nővérén keresztül 2018-ban ismerte meg egy családos, 40 éves vállalkozót, aki első látásra szimpatikus volt neki. Azt mondja: arra tett ajánlatot, hogy szálljanak be csendestársként egy telefon szaküzletbe, amiért cserébe kap a bevételből. Elmondása szerint a férfi először gyártógépekre kért tőle 8 millió forintot, majd újra 17 millió forintot. Megbíztak benne, hiszen egy darabig havonta küldött nekik vissza pénzt. Mindent pénzzé tettek a kecsegtető vállalkozási lehetőség miatt. Réka négy év alatt minden megtakarítását, és két ingatlan árát odaadta a siker reményében. Azt állítja: a vállalkozó mindig épp csak annyi pénzt adott nekik, hogy a gyanakvásukat elaltassa. Ám amikor már csak morzsákat kaptak, már az édesanyja házát is eladták. Míg bevételből egyre kevesebbet kaptak a vállalkozótól, az adósságuk csak nőtt: kilakoltatták őket, fél évig egy kertben éltek, most pedig egy apró garzonban együtt édesanyjával és három kutyával.

„Az ilyen témákra nagyon érzékeny vagyok, úgy érzem, hogy ezzel hogy elvesztette a házát embertelen szenvedésnek lettek kiadva, embertelen kínzásnak. Az ilyen átverések, hogy kettő nőt, egy anyukát meg a lányát az utcára tegyék, ez még az alvilági körökben sem elfogadható” – hangsúlyozta Dér Csaba, aki kiemelte, hogy sosem bántott nőket, gyerekeket és mindig szerette volna megvédeni azt, aki bajbajutott. Az első gyilkosságát is ezért követte el. Mindössze 24 éves volt.

A szerbiai csantavérről származó elítéltet már 13 évesen az utca nevelte. A délszláv háború idején csempészettel foglalkozott. Ruhával, cigivel, élelmiszerrel kereskedett és megszedte magát: több autója, lakása volt. A fejébe vette, hogy 1 milliárd német márkát szerez bűnözéssel és segíteni fog belőle embereknek. Ekkor még élénken kísértette a gyerekkora.

„Apám anyámat rendszerszerűen szidalmazta, artikulálatlanul ordibált rá, pofozta, ütötte, rugdosta, taposta. Próbálta kinyomni a szemét, fojtogatta. Fején sokszor szétverte a sörösüveget, a pálinkásüveget, volt, hogy baltával fejbe verte” – részletezte.

„Dér Attila testvéremet is, mikor megtalálták a holttestét Budapesten, a sebeiből lett felismerve, mert apám egy vaspálcával széthasította a fejét. Nagyon kegyetlenül bánt vele” – tette hozzá.

A háború mellett Szerbiában folyamatosan erősödtek a maffiaszervezetek. A csantavéri férfi úgy emlékszik vissza, hogy ezek a bandák félelemben tartották egész Szerbiát, ezért ő úgy érezte, meg kell védenie a baráti körét tőlük.

Azért ölte meg első áldozatát, mert egy ilyen szervezet vadászott rá és egy barátjára. Egy luxusétteremben négy lövéssel végezte ki az üldözőjüket.

„Nem úgy néztem én azt, hogy bűnözőket szabad megölni, úgy néztem, hogy aki engem vagy a barátomat meg akarja ölni, más módszerrel nem lehet védekezni. Az ő eszközét kell használni” – magarázta.

A halálosztó két másik bizonyított gyilkosságát is úgy írja le: megelőző csapások voltak, mivel bérgyilkosok akarták őt eltenni láb alól. 2018-ban Amszterdamban gyilkolt, majd 2019-ben Belgrádban, egy babakocsit pakoló maffiózóval végzett.

„Tüzet nyitottak volna rám a rendőrök szeme láttára, az utcán, bárhol, mint ahogy az történik az igazi maffiózós leszámolásokban. És akkor én megelőző csapásként elmentem az étterembe, oszt lelőttem az Ivan Serdarosicot, hogy zűrzavart csináljak, nem az volt a tervem, hogy lelőjem, de úgy alakult. Akartam frászt hozni rá, megijeszteni, mellélőni meg ilyesmi” – fogalmazott.

A férfit életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélik, amit legkorábban 40 év múlva tárgyalhatnak újra.

De nem csak egyféle börtön létezik. Bizonyos értelemben Harangozó Réka is rácsok mögött él. A megbánás és a kilátástalanság fogságában. És ebben a helyzetben akkor is elfogadja a segítséget, ha az egyenesen a pokolból jön.

A vállalkozó, aki átverte őket azóta "Tender-csaló" néven híresült el, ugyanis többeket is átvert. Rékáék december jelentették fel, de az ügyben még nem történt fejlemény.

Rékáék reménykednek, de a remény is egyre csak fogy. Azonban egy apró hajszálnyit belőle most éppen az elítélt gyilkos, Dér Csaba ígérete jelenti. A csantavéri mészáros ugyanis azt ígérte: mindenképpen szeretne segíteni nekik. Azt mondja: már készül az életéről szóló könyv, aminek a bevételéből egy nagy összeget adna a csaló által kisemmizett családnak.

Nem ez az első alkalom, hogy Dér Csaba a rácsok mögül jótékonykodik.

Tavaly áprilisban Dér Csaba egy millió forinttal támogatott egy nőt, aki a lakásmaffia miatt veszítette el otthonát. Szigeti Mónikával a jó tett után levelezni is kezdtek, sőt! Csaba és Mónika állítólag már az esküvőt tervezik. Hogy a jótékonyság elfedheti-e a bűnös múltat, azt már nekik kell tudniuk, annyi biztos, hogy Dér Csaba újabb kiszemeltjére, Harangozó Rékára is ráférne a segítség.

Bankszámlaszám: Harangozó Réka 11600006-00000000-42395148

2023. július 29. 10:02
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Letartóztatták a brutális módon meggyilkolt két hetes csecsemő anyját. A 25 éves nagydorogi nőt, emberöléssel gyanús...
Szörnyethalt egy 31 éves férfi miután autójukba belecsapódott egy másik kocsi. A szörnyű baleset péntek este történt...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 23., szombat
Kopasz Bálint parádés versenyzéssel megnyerte a kajak egyesek 1000 méteres versenyét a milánói világbajnokságon. A s...
Most kiderül, hogy milyen ember valójában a tárgyalótermen kívül. További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor a TV...
family