
Új év, új remény - Mága Zoltán egyedülálló kezdeményezéssel segít a rászoruló gyerekeken
Alec Baldwin éppen a Rust című westernfilm egyik jelenetét próbálta még 2021 októberében, amikor elsütötte a pisztolyát, amely eltalálta Halyna Hutchins operatőrt. A nő életét vesztette, mivel a fegyverben valamiért éles lőszer volt.
Hannah Gutierrez Reedet, a film fegyvermesterét szintén gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják.
Csütörtökön Mary Carmack-Altwies, Santa Fe államügyésze közleményben jelentette be, hogy a hónap végéig vádat emelnek a páros ellen - írta a BBC.

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)
"Az én irányításom alatt senki sem áll a törvények felett, és mindenki megérdemli az igazságszolgáltatást" - közölte az államügyész.
A páros akár 18 hónap börtönbüntetésre és 5000 dolláros pénzbírságra számíthat, ha elítélik őket.
Joel Souza filmrendező is megsebesült a lövöldözésben, de az ügyészség közölte, hogy ezzel kapcsolatban nem emelnek vádat.
A színész korábban azt állította, nem ő húzta meg a ravaszt, és nem tudta, hogy a pisztoly meg van töltve.

Új év, új remény - Mága Zoltán egyedülálló kezdeményezéssel segít a rászoruló gyerekeken

74 éves korában meghalt Chris Rea

Íme a TV 2 Csoport karácsonyi filmkínálata

„Nem 5 perc volt, de megérte!” – Tilla már karácsonyi hangulatban van

Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal

Újra képernyőn Galambos Lajcsi, kiderült, mikor fog debütálni

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő