
Országos televíziós premierrel érkezik a Super TV2-re az 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY - MANDOKI SOULMATES koncertfilmje
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, vasárnap debütált az Ázsia Expressz hatodik évada.
Ezúttal Széki Attila Curtis és felesége, Barnai Judit, Vastag Csaba és felesége, Domján Evelin, Lakatos Levente és Dulin Metta, Bódi Megyer és ikertestvére, Bódi Hunor, Fodor Rajmund és Ungvári Miklós, Németh Kristóf és Mészáros Árpád Zsolt, Sofi és párja, Németh Vini, illetve Tallós Rita és lánya, Barbinek Paula vágtak neki a malajziai kalandnak.
Az első adás számos szórakoztató és feszült pillanatot is tartogatott a nézőknek, ám megható jelenetekből sem volt hiány.
A Jóban-Rosszban egykori színésznője ugyanis elárulta, hogy lányával korábban 6 évig nem találkoztak, így a műsort terápiaként fogják fel.
A kapcsolatom a lányommal az egy elég érdekes dolog. Volt 6 év szünet az életünkben, amikor is nem találkoztunk, úgy alakult. Annyira feltornyosultak azok a problémák, amik a családban történtek, amin úgy próbált meg változtatni, hogy egészen Amerikáig futott. Nekünk ezt a 6 évet most be kell pótolni, nekünk ez egy terápia, hogy itt vagyunk
- mesélte kendőzetlenül az édesanya.
Címlapfotó: TV2 Ázsia Expressz

Országos televíziós premierrel érkezik a Super TV2-re az 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY - MANDOKI SOULMATES koncertfilmje

Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Meghalt Ney Ferenc

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!