
Meghalt Kálloy Molnár Péter
Rendkívül komoly próbatétel elé állította a 2024-es év Keresztes Ildikót. A Máté Péter-díjas énekesnő kálváriája 2023 novemberében kezdődött, amikor rosszullét miatt kórházban kötött ki. Amivel bekerült, néhány nap alatt rendeződött, az orvosok azonban agydaganatot találtak nála.
Én ott már elképzeltem a temetésem, hogy mi lesz az anyámmal, a kutyámmal
– mesélte a minap az Abaházi Presszó című rádióműsorban Keresztes Ildikó. Ekkor még azt sem lehetett tudni, hogy rossz- vagy jóindulatú a rák, végül szerencsére az utóbbi igazolódott be.
Februárban aztán eltávolították a háromcentis tumort, de a műtét után több hónapos kényszerpihenő várt rá, így a koncertjeit le kellett mondania.

Fotó: Keresztes Ildikó Instagram-oldala
Bár az énekesnő már viccelődve emlékszik vissza minderre, a történtek nem múltak el rajta nyomtalanul sem belsőleg, sem külsőleg. Állítja, hogy nagyon sok dologra megtanította ez a kis „leállás”, a lenyírt haja pedig még növésben van, és ahogy ő fogalmazott, jelenleg „úgy nézek ki, mint Pocahontas”.
Keresztes Ildikó részben az életformájának tulajdonítja, hogy szerencsésen túljutott ezen az embert próbáló időszakon, hiszen nem iszik, nem dohányzik, egészségesen étkezik, ráadásul a színpad szerinte egy olyan hely, amely nem engedi, hogy elhanyagolja magát.

Meghalt Kálloy Molnár Péter

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

„Egy királylányt vittem táncba” – Videón Demcsák Zsuzsa és szalagavatós lánya

Kiderült, mire költi nyereményét Lengyel Johanna

Újabb énekes távozott a Sztárban Sztár All Starsból, megvannak a döntősök

Újabb sztárok lepik el a TV 2 színpadát, vasárnap este minden kiderül

Lekerül a képernyőről a TV 2 sikerműsora, jövő héten már nem látható

Lezárult a Lakásvadászok első heti versenye, kiderült, kinek köszönheti győzelmét a nyertes

,,Kiskutyám, vegyél el!”- Váratlan telefonhívás pecsételte meg Müller Péter házasságát

Egy nyolcéves megjósolta Fejes Tamás jövőjét

Egykori versenyzőkkel duetteznek a Sztárban Sztár All Stars elődöntősei

Gyászol a Marvel-univerzum, meghalt a Pókember legendás színésze