
Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása
Életük egyik legjelentősebb mérföldkövére készülnek, méghozzá 14 ezer ember előtt készülnek fellépni az Arénában.
„Azért egy Arénára minden zenekar teljesen egyedi show-val készül, mert az egy teljesen más költségvetés, amivel ott tudsz dolgozni” – mondta Peti.
Milán, Peti és a teljes Valmar túlzás nélkül életük eddigi legfontosabb fellépése előtt állnak.
De hogy jutottak el idáig a srácok csupán néhány év alatt?
2017-ben mutatkoztak be a fiúk. Az elmúlt években Marics Peti arcszőrzetével együtt nőtt a srácok népszerűsége is. Fiatal koruk ellenére fesztiválok tucatjai és koncertek százai van már mögöttük.
Ugyanakkor Milán megosztott a rajongók számára egy nem túl jó hírt is.
„Jövőre azért picit le lesz redukálva a fellépések száma idénhez képest. Rengeteg volt olyan szempontból, hogy egymás után vagy négy napot mész, meg egy héten négy, úgyhogy egy-két nap pihenőkkel maximum, az mindenhogy kivesz. Nem, hogy fizikálisan, hanem mentálisan fizikálisan, izomláz, mindenhogy ki tud venni” – vallotta be Milán.
Aggodalomra természetesen nincs ok, sokat fogjuk látni így is a Valmar tagjai színpadon. Vagy éppen a tévé képernyőin. Merthogy a srácok az ország nappalijainak is rendszeres bérlői lettek az utóbbi években.
Peti nem tagadja, fárasztó időszak volt, mégis imádja a tévéműsorokat, épp úgy ahogy a színpadot is.
„Szerintem jó dolgok ezek a műsorok, szerintem jó dolog a tévé, és én attól egyáltalán nem félek, hogy ne találjam meg ebben a balanszot, mert igazából elég könnyen össze lehet húzni, hogyha azon gondolkodom, hogy azért a zenének nyáron van a szezonja, és mondjuk, ami előtte utána lévő időszak, azt ki lehet tölteni mással. Úgyhogy szerintem főként ez lesz az irány” – tette hozzá.
Tehát a tévéműsorok épp úgy az életük része marad, hiszen Milán is csatlakozott Petihez, ő is örömmel feszegeti a határait kamerák kereszttüzében is.
Az egész éves koncertezés, tévézés és zeneszerzés mellett azt is megtudtuk mikor jut idő pihenni.
„Most az Aréna után biztosan a nyári koncertszezonig lesz egy nagypihenő, tehát azért még egy kicsit odébb van, hogy egy igazán komoly pihenőidőszakunk legyen, de egyébként meg szerintem nagyon édes lesz a gyümölcse, mert nagyon sokat dolgoztunk addig” – fűzte hozzá Peti.

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna