
Egy filléres módszer, amellyel kiderül, történt-e áramszünet
Palvil Barbi és Dylan Sprouse hollywoodi álompárként ismertek, kapcsolatuk 5 évvel ezelőtt kezdődött, most pedig örök hűséget esküdtek egymásnak. Az esküvőt nem verték nagy dobra, a meghívottak között azonban szerepelt néhány nagy név, ugyanakkor kizárólag maguknak szerették volna ezt a csodálatos napot. Az előkészületekről és magáról a ceremóniáról azóta több fotó, valamint videó is napvilágot látott, a menyasszony menyecske ruhája pedig azonnal mindenkinek szemet szúrt. A megszokottól kissé eltérő, mélyebb piros, avagy burgundi árnyalatú, pörgős szoknyás ruhát Mérő Péter tervezte, aki a Mokka csütörtök reggeli adásában azt is elárulta, hogyan zajlott a tervezési folyamat.
A divattervező szerint Barbi olyan volt, mint bármelyik másik menyasszony, hiába volt már rajta több ezer csodálatos ruhaköltemény, ugyanúgy az alapoktól kezdtek mindent. A ruha hossza, fazonja, színe, minden a modell ízlését tükrözte. Mivel a menyasszony keveset tartózkodik Magyarországon, így a ruhapróba mindössze 5 napot vett igénybe, Barbi mindig ott termett, amikor csak szükség volt egy újabb igazításra, a végeredmény pedig önmagáért beszél.

Egy filléres módszer, amellyel kiderül, történt-e áramszünet

Meghalt a magyar sport legendája, a család közölte a szomorú hírt

Balesetet szenvedett az autópályán, meghalt a közismert újságíró

Veszélyes élelmiszert hívtak vissza, hányást és lázat is okozhat

„Elmondok egy hatalmas titkot…” – Üzenetével sokkolta rajongóit Vastag Csaba

Luxuskastélyból a börtönbe: lebukott a milliárdos

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók

Meghalt Földes Imre

Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja

"Ismét apa lettem!" - Szabó Ádám ledobta a bombahírt

Kétségbevonhatatlan fotó! Apa lesz a fiatal magyar énekes

Napi cuki: videón a győri állatkert újszülött dromedárja