Megmutatta új otthonát Singh Viki, maga mögött hagyta eddigi életét

Az énekesnő megelégelte a főváros zaját.

Singh Viki sokáig élt Budapesten, de úgy döntött, megvalósítja régi álmát, és megvásárolja álmai otthonát vidéken. A fiatal énekesnő hivatalos Instagram-oldalán jelentette be tavaly nyáron, hogy végre birtokba vehette a saját kertes házát, és egy négylábú társ is csatlakozott hozzá.

Most a TV2 stábját is beengedte házába és udvarára, így a Mokka nézői is megcsodálhatták a nyugodt, harmonikus, vidéki környezetet, ahol többek között lovagolni tanul.

Ugyan élelmiszerbolt 15-20 kilométer távolságra van csak, és a szomszédai is idősebbek, mégis sokkal kiegyensúlyozottabb az élete.

Elmondása szerint voltak magányosabb időszakai, főleg a karácsony, azonban mióta nem Pesten él, a pasizás is könnyebben megy számára.

Ez már engem nem mozgat, hogy vadidegenekkel smároljak a sötétben részegen

- mondta az énekesnő, aki a munka miatt ugyan még feljár a fővárosba, de ha ideje engedi, túrázik új otthona környékén, illetve különböző programokon, fesztiválokon vesz részt.

2025. június 16. 14:34
Teljes átéléssel csókolta a nőt a bőrdíszműves plakátján, elképesztő videón a hajdúszoboszlói csókfantom!
Hatnapos rendezvénysorozattal ünnepeljük az államalapítás évfordulóját, Magyarország születésnapját augusztus 16-tól...
Lelocsoltak benzinnel és felgyújtottak egy virginiai városi tanácsost az Egyesült Államokban a minap.
Elárulta azt is, hogy mi hiányzott neki az űrben.
Magyarország nem megszorít a zavaros gazdasági háborús világhelyzetben, hanem lehetőségeket nyit a fiatalok és a csa...
Autóval ütközött egy lovaskocsi Bordánynál csütörtökön, a hajtó súlyosan megsérült.
Jelenleg Brüsszel a világ legelszigeteltebb hatalmi központja: egyidejűleg áll konfliktusban az Egyesült Államokkal,...
Nagyon nagy az érdeklődés a fix 3 százalékos lakáshitel iránt - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádióban pénteken.