
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Csütörtökön ünnepli 76. születésnapját Zalatnay Sarolta, a nagy nap viszont nála már óriási készülődésben telik. A szerdai Mokkában Hedermann Stella élőben jelentkezett be az énekesnő otthonából, ahol még a napfelkeltében is gyönyörűen világítottak a karácsonyi fénysorok. Cininél viszont nem csak a terasz van feldíszítve, több mint tíz éve állított karácsonyfája is teljes pompában várja már az ünnepeket, egy kicsit beljebb lépve pedig egy igazi meseország tárul a nézők elé.
Én szeretem a túlzásokat ilyen szempontból, mert szerintem legyen minden nagyon szép, minden nagyon jó, színes és egyébként mindenféle terveim vannak már, hogy például felműfüvezem a nagyszobát
– magyarázta a legendás énekesnő, hozzátéve, hogy ha már karácsonykor nem várhatunk havat, akkor műhóval javítaná a teraszon a kilátást.
Az ünnepek után viszont hatalmas projektbe kezd Zalatnay Sarolta, életéről készülő filmet ugyanis az év elején kezdik majd forgatni. Az előkészületek már folynak, karrierje során megírt 650 dalából többet felújítanak a film miatt, ez viszont hatalmas munkát jelent az énekesnőnek. Azt is megerősítette, hogy a főszerepre továbbra is Tóth Andit szeretné majd felkérni, ez viszont még valószínűleg néhány hónapig várat magára, az engedélyek és a szerződések elkészüléséig nem szeretne a szereplőválogatással foglalkozni.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát