Megmutatta luxuskertjét Emilio, egzotikus növényeitől könny szökik a botanikusok szemébe

Az ázsiai ihletésű pálmaligetes kert a legszerényebb számítások alapján is egy kisebb vagyonba kerülhetett a zenésznek.

Emilio és felesége, Tina az utóbbi időben hatalmas fogyásuk miatt többször kerültek már címlapokra, néhány hónappal ezelőtt ugyanis kéz a kézben vágtak bele egy újabb gyomorszűkítő műtétnek. Ennek köszönhetően mostanra a zenész 22, míg felesége 26 kilogrammtól szabadult meg, így tehát most már, ahogy ő fogalmaz, „sukár csávóként” léphet színpadra. A sztárpár szerda reggel gyáli otthonában fogadta a Mokka riporterét, Hederman Stellát, hogy elmeséljék, több szempontból is megváltozott az életük fogyásuk óta.

A stáb hatalmas meglepetésére azonban Emilio és Tina egy ázsiai ihletésű, pálmaligetes luxuskertben várta őket, ahol szinte alig lehetett mozdulni a mutatós, egzotikus növények között.

A sztárpár egyébként elmondta, hogy nagyon jól érzik magukat szemmel is jól látható fogyásuk óta, emellett pedig a zenész különösen örül, hogy már a színpadon is egyre jobb kondícióban van. Elmondása szerint ugyanis hosszú évekkel és megközelítőleg száz kilóval ezelőtt nagyon nehezen bírta a koncerteket. „A színpadon már nem bírtam. Négy dal után fújtattam, és akkor mondtam, hogy ez nem az én pályám” – mesélte Emilio a szerdai Mokkában. Így viszont egy teljesen más, mondhatni új emberként áll majd a közönség elé, hamarosan ugyanis egy élőzenekaros koncertsorozattal lepi meg rajongóit.

2024. május 29. 15:20
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
A kommunikációs igazgató újra a tiszás álprofilok célkeresztjébe került. Felhívta a figyelmet a Patrióta legutóbbi a...
„Hamarabb utolértük Magyar Pétert, mint a sánta kutyát” – írta Kocsis Máté. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője újab...
Az érzékenyeknél fejfájást is okozhat az ingadozás.
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...