
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Újra édesanyai örömök elé néz a napokban a 42. születésnapját ünneplő Sebestyén Katja. A negyedik gyerekével várandós énekesnő közben egyáltalán nem tétlenkedik, a fellépések között éppen a házfelújításban veszi ki tevékenyen a részét.
Az ostromállapotokat idéző tiszacsegei otthonában látogatta meg csütörtökön reggel a Mokka stábja a Sztárban Sztár leszek! egykori versenyzőjét, ahol elmondta, először még negatív eredményeket produkált a terhességi teszten, így nem is gondolta, hogy áldott állapotban lenne.
Kezdetben úgy vélte, hogy csupán a vártnál korábban elérte a változókort, később viszont hízni kezdett, a hányás pedig már annyira nyugtalanító volt számára, hogy ellátogatott az egyik debreceni klinikára.
Kiderült, hogy 12 hetes terhes, ami egyet jelentett azzal, hogy néhány nap alatt rengeteg vizsgálatnak kellett alávetnie magát. Szerdán már azt is megtudta, hogy kisfiút hord a szíve alatt, amit az ultrahang tett egészen egyértelművé.
Láttunk egy akkora nagy kukit, már bocsánat
– magyarázta a képernyőn megjelenteket.
Sebestyén Katja szerint két dolog volt elengedhetetlen ahhoz, hogy 40 fölött teherbe essen. Az első és legfontosabb - amitől vélhetően senkinek nem esik le az álla –, hogy nem védekeztek a férjével, másrészt viszont már felhagyott a számolgatással, és nem görcsölt rá a korára.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát