
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Életében már huszonötször költözött Pásztor Anna, azonban most úgy érzi, eljött az ideje, hogy „gyökeret eresszen”. A pilisi hegyoldalban épül első saját otthonának tervezésében oroszlánrészt vállalt.
A keddi Mokkában az is kiderült, hogy az énekesnő nem veszi félvállról munkásai igényeit, és példás házigazdaként viszonyul hozzájuk, volt, hogy az építkezésen pörköltet főzött a mestereknek.
Jelenlegi harminc négyzetméteres családi fészkükben még mindig együtt alszik a gyerekeivel a gigantikus méretű ágyukon, és ez csak egy példa, milyen a viszonya lányával és fiával. Magát egy kenyérre kenhető anyaként jellemzi, inkább a barátja gyerekeinek, és csak akkor tud szigorú lenni velük, ha valóban veszélyben vannak. Egyébként pedig még tízéves kisfiára is minden reggel feladja a cipőt.
A hamarosan 51 éves énekesnő családja a kamerák előtt bővült, mikor betévedt egy macska a félkész házba. Pásztor Anna egy pillanatig sem habozott, megengedte neki, hogy maradjon.
Az élet egy óriási társasjáték, és elképesztő, hogy mennyi mindent lehet megtanulni
– magyarázta, majd az építkezés izgalmairól és sokrétűségéről zengett ódákat.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát