
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Régi vágya vált valóra Debreczeni Zitának azzal, hogy saját kertjében hódolhat kedvenc elfoglaltságának.
Az egykori szépségkirálynő gyümölcsöket, zöldségeket és fűszernövényeket termel otthon, és kizárólag olyanokat válogatott össze, amiket ételként is szeret a család. Zita elárulta, nagyon szeret elidőzni a veteményesben, így néhány palánta elültetésében a TV2 riportere is segíthetett neki.
Engem a kert valóban kikapcsol
– magyarázta a csütörtöki Mokkában, hiszen fényképek tanúskodnak róla, hogy még terhesen, nagy pocakkal sem vette félvállról a kerti teendőket.
Olvasni, illetve dolgozni is szeret ebben a környezetben, és ezt egyértelműen gyerekkorából hozta magával, ugyanis már egészen kicsiként megtapasztalhatta a vidéki lét szépségeit.
Debreczeni Zita olyannyira „kertmániás”, hogy mikor tíz évvel ezelőtt összeköltöztek Gianni Annonival, a ruhái mellett 17 paprikapalántát is magával vitt a közös lakásukba, ahol aztán az erkélyen nevelgette őket.
Férjével idén ünneplik kapcsolatuk tizedik évfordulóját, és mivel sem tavaly, sem tavalyelőtt nem tudtak erről méltóképpen megemlékezni, kikötötte, hogy ennek ezúttal másként kell lennie.
Egy hosszú útra egészen biztosan indulnak nyáron Annoniék, Zita először ül repülőre a két gyerekkel – ami miatt már most aggódik, és előre elnézést kért a többi utastól, ha idegrohamot kap –, a családfő pedig autóval viszi a csomagokat.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát