Megmutatta álomotthonát R. Kárpáti Péter, teljesültek vágyai

A színész egy táblára tűzte ki céljait, amiket mindenképpen szeretne megvalósítani a közeljövőben. A módszer működött, álmai egymás után válnak valóra.

R. Kárpáti Péter néhány éve Őrbottyánba költözött, ahol egy csodálatos, nyugalmat árasztó házat választottak családjával. Beköltözésüket követően a Mokkát is vendégül látták, azonban akkor még több dolog nem készült el teljesen. Most, négy évvel a költözés után a Mokka stábja ismét ellátogatott a színész otthonába, ahol azóta a teljes kert és a kerti konyha is megépült. Álmaik megvalósításához saját módszert dolgoztak ki, ami úgy tűnik, hogy tényleg működik.

Az igazság az, hogy Rebeka lányom találta ezt ki még tizenéves korában, hogy a vágyait, az álmait felírta egy táblára, és kitűzte az íróasztala fölé. Később arra lettem figyelmes, hogy ezek mind bejönnek. Amikor ideköltözünk, akkor mi is kitettük az álmainkat egy táblára, amiből nagyon sok már megvalósult

– árulta el a szerdai Mokkában.

A színész idilli kertjében több mint 400 növény virágzik egymást folyamatosan váltva májustól egészen szeptemberig, ami nem csak látványban meseszerű, de a méhek és a lepkék is rendszeresen látogatnak vissza hozzájuk. 

2023. augusztus 23. 10:17
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Idős asszony életét mentette meg a gondosóra Barcson. A nyugdíjas rosszul lett és leesett az ágyról. Az órájával hív...
„Levágom a fejeteket!” - ezt ordította egy miskolci férfi volt feleségének és a nő új párjának, miközben egy szamurá...
Egy társkereső oldalon vert át idős nőket egy külföldi banda, az egyik, nigériai férfit most elfogták a rendőrök. A ...
Combon harapott egy rendőrt egy drogos sofőr Mátészalkán. Korábban nekicsapódott egy másik kocsinak de megállás nélk...
Két embert megkéselt egy harmadikat pedig ököllel ütött és megrugdosott egy férfi a nyílt utcán Hosszúpályiban pár n...