
Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja
A producer gondtalan élethez elegendő örökséget hagyott Timire, amely a becslések szerint 40 milliárd forintra tehető. A közösségi médiája tanulsága szerint ez az összeg valószínűleg valós.
Nemrégiben téli tájról posztolt videót, amelyen az látható, hogy egy vélhetőleg magánrepülővel készül leszállni, az egyik legdrágább amerikai síparadicsomba Aspenbe.
2021-ben eljegyzési gyűrűjét mutatta meg, az új szerelem is rátalált. Azóta férjhez ment Ráthonyi Zoltánhoz, egy dúsgazdag üzletemberhez, akinek régebben volt Andy Vajnával üzleti kapcsolata. A gyermekvállalásuk nehézségeiről őszintén osztott meg információkat a médiafelületén.
Ahogyan a napokban felkerültek képek, egy koszorúról, amelyre az özvegy azt írta: Hiányzol!
Az évfordulókon, mint amilyen a mostani is, azaz a január 20-án, a producer halálának 5. évfordulója felerősödtek az érzések a özvegyben.
A Baba utcai ház eladása is lehet, hogy fordulóponttá válik Ráthonyi-Palácsik Tímea életében, mivel egy kötelékkel kevesebb.
Ez a ház tehát lehetséges, hogy szimbóluma vagy legalábbis szimbóluma volt egy érzelemnek, de az is lehet persze, hogy nem. Információink szerint az özvegy tízszer sem aludt a most 1,3 milliárdért elkelt 1260 négyzetméteres telken lévő 400 négyzetméteres házban.

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek

Előkerültek a halála előtt készült utolsó képek Kálloy Molnár Péterről

Meghalt Kálloy Molnár Péter

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

„Egy királylányt vittem táncba” – Videón Demcsák Zsuzsa és szalagavatós lánya

Kiderült, mire költi nyereményét Lengyel Johanna

Újabb énekes távozott a Sztárban Sztár All Starsból, megvannak a döntősök

Újabb sztárok lepik el a TV 2 színpadát, vasárnap este minden kiderül

Lekerül a képernyőről a TV 2 sikerműsora, jövő héten már nem látható