
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Riasztó események játszódtak le néhány héttel ezelőtt egy családi-baráti összejövetelen, amelyen a Gáspár család is részt vett – számolt be róla a story.hu. A cikk szerint Gáspár Evelin a rendezvény alatt váratlanul rosszul lett, és csak a kórházban derült ki: valószínűleg megmérgezték.
Nagyon megijedtünk, mert annyira rosszul volt. Azonnal a helyi kórházba vittük, ahol megállapították, hogy megmérgezték. Valószínűleg valaki beletett valamit az italába
nyilatkozta a lapnak Gáspár Győző, aki elmondása szerint nem akart nagy felhajtást, ezért hajnalban saját felelősségére hazavitte lányát a kórházból.

Fotó: TV2
Szerencsére Evelin állapota gyorsan javult, ám a történtek megviselték a showmant.
Főleg az fájt, hogy édesapám a történtek után még szegény Evelint hibáztatta, hogy milyen társaságba keveredett
– tette hozzá a showman, utalva arra, hogy családon belül sincs egyetértés a történtek után.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát