
Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása
Múlt szombaton kialakult a Sztárban sztár All Stars TOP 4-es mezőnye, így október 19-én este Gubik Petra, Puskás Peti, Péter Srámek és Oláh Gergő száll versenybe a végső győzelemért. Az énekesek rengeteg felejthetetlen pillanatot okoztak már eddig is a nézőknek és a zsűritagoknak az elmúlt hetekben, most azonban kiderül, melyikük lesz a Sztárban sztár jubileumi évadának nyertese.
A döntőben kétszer kell az énekeseknek színpadra lépniük, amiből az egyik egyéni produkció lesz. Csupa megható dalt adnak elő az utolsó mindent eldöntő estén. A legutóbbi adásgyőztes, Gubik Petra a nemrégiben elhunyt színésznő, Tompos Kátya dalát énekli, a Magányos csónakot. Péter Srámek Josh Groban bőrébe bújik ezúttal, és a You raise me up című dalt hozza el a nézőknek. Puskás Peti a Piramis: Szállj fel magasra című slágerével jön, míg Oláh Gergőnek egy legenda hangját kell utánoznia, Demjén Ferenc lesz, és a Hogyan tudnék élni nélküled? című számát adja majd elő.

Ha sztárokból nem lenne elég az ország házibulijában, akkor ezen a szombaton még több elismert, népszerű előadóművész csatlakozik a TOP 4 énekeshez. Gubik Petra Rúzsa Magdival énekel duettet, méghozzá úgy, hogy közben Marsalkó Dávid bőrébe bújik és közös dalukat, a Szeretni, akit nem lehet-et éneklik el. Péter Srámek Szinetár Dórát utánozza, és Kasza Tibivel közös dalát, a Nézz rám istenem című slágert adják elő. Puskás Peti Majka lesz és Curtis-szel lép színpadra a Füttyös című dallal. Oláh Gergő pedig Emilionak öltözik és duettpartnerével, Radics Gigivel a Ne nézz vissza rám 2019-es verzióját elevenítik fel.
Liptai Claudia, Hajós András, Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András, azaz az All Stars ikonikus zsűrije ezen az estén már nem pontoz, csak véleményez, és visszatérnek a TOP 12-es mezőnyből kiesettek is egy-egy közös produkció erejéig. Pál Dénes, Sipos Tomi, Zámbó Krisztián és Szabó Ádám tenornak áll: az Il Divo zenekartól a Time to say goodbye-t adják elő, míg Tolvai Reni, Vastag Tomi, Tóth Gabi és Oláh Ibolya a Saragossa Band egyik vidám egyvelegével készülnek.
Sztárban sztár All Stars döntő október 19-én 19:15-kor a TV2-n.


Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna