
Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat
Az első perctől kezdve nagyszerű párost alkotott Kempf Zozo és Pető Brúnó az Ázsia Expresszben, nehéz elhinni, hogy a műsor előtt még csak nem is ismerték egymást, pedig ezt állították a szerdai Mokkában.
Az énekes úgy véli, a fiúk rövidtávon sokkal jobban együtt tudnak működni, ezért bíztak a szerencsében, hogy jól kijönnek. Nem is sikerülhetett volna jobban a választás, Brúnó örül, hogy nem egy „ezeréves baráttal” vágott neki a küzdelemnek, mivel így kevesebb érzelmet vittek bele a játékba, és több tér maradt a hülyéskedésnek.
Kempf Zozo szerint nagyjából egyezik a stílusuk, ezért is lehetett könnyű az egymáshoz alkalmazkodás, hiszen, ahogy mondta, a „BMX-esek az extrém sportok rapperei”.
Ami teljesen megdöbbentő volt, hogy Brúnó már a guatemalai küldetés elején bebizonyította, hogy milyen jól ismeri társát, olyan válaszokat adott, amelyeket még egy régi cimbora is nehezen tudna.
Kicsit olyan vagyok, mint az öt-hatéves kisgyerekek
– magyarázta érdeklődő jellemét az énekes, és elárulta, már a repülőúton körülbelül ezerötszáz kérdés elhagyta a száját. Zozo számára az igazán lenyűgöző ebben, hogy nemcsak feltette a kérdéseket egymás után, hanem meg is jegyezte a válaszokat.

Golden Globe: Az Egyik csata a másik után és a Hamnet vitte el a filmes fődíjakat

Kórházba került az eMeRTon-díjas magyar előadóművész, aggasztó részletek derültek ki

Napi cukiság: Így játszanak a Nyíregyházi Állatpark jegesbocsai

Meghalt a világ legnagyobb UFO-hívője

Baleset érte Zámbó Krisztián párját a csúszós úton

Egy 13 kilós, cuki szarvaska megtámadott egy 1,7 tonnás orrszarvút - videóval

Premier, indul a Vészhelyzet az állatkórházban

Tóth Gabi indította a Fidesz kongresszusát, Dér Heni csodálatosan énekelte a Himnuszt

Világsztár üzent Magyarországnak és mondott köszönetet Orbán Viktornak!

Elakadt a hóban a magyar milliárdos Ferrarija - videóval

Elhunyt Kolosi Tamás

Ismét a miskolci Európa legszebbje: Így néz ki az idei adventi villamos


