
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
Az utóbbi évek kutatásai riasztó eredményeket hoztak napvilágra, miszerint a mikroműanyagok nem csak az óceánok mélyén és a hegyek csúcsán vannak jelen, hanem már az emberi test legintimebb részeiben is felbukkantak. A Quindao egyetem legfrissebb tanulmánya szerint minden vizsgált sperma mintában kimutattak mikroműanyagokat, ami komoly aggályokat vet fel a férfi termékenység kapcsán.
Mindezt a mindennapi életünk során számos forrásból vihetjük be a szervezetünkbe, az ételek és italok mellett a PET palackokban és műanyag edényekben kapható termékek, a levegő, amit belélegzünk, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek az apró, láthatatlan részecskék bejussanak a testünkbe. Egy kutatás bizonyította, hogy egy átlagos ember hetente egy bankkártya méretű mennyiségű műanyagot fogyaszt el, ez pedig hosszútávon komoly hatásokkal van az egészségünkre. Korábban már beszámoltunk arról, milyen betegségek írhatók fel a mikroműanyagok „rovására”, most viszont kiderült, a termékenységet is súlyosan befolyásolja.
A kutatók egyik legriasztóbb felfedezése az volt, hogy a PVC mikroműanyagok jelenléte a spermában jelentősen csökkenti a spermiumok mozgékonyságát, ami kulcsfontosságú a megtermékenyítéshez, így a mikroműanyagok jelenléte komolyan veszélyeztetheti a férfi termékenységet. Emellett a mikroműanyagok hormonális zavarokat, gyulladásokat és genetikai károsodásokat is okozhatnak, ami tovább rontja az egészségi állapotot és a reproduktív képességeket.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ez pedig még csak a kezdet, szakértők folyamatosan kutatják a mikroműanyagok „útját” az emberi szervezetben, az eredmények pedig egyre aggasztóbbak. Azt már jól tudják, hogy a részecskék először a véráramba jutnak, onnan pedig testünk minden részébe szétszóródnak, így többek között a tüdőbe, a spermába, sőt még a placentába és az anyatejbe is.
Ez pedig azért okoz nagy gondot, mert nem csak a jelenlegi generációk egészségét veszélyezteti, hanem a jövő nemzedékeit is, hiszen a genetikai károsodások és hormonális zavarok hatásai átörökíthetők, így, ha tovább mérgezzük a szervezetünket, az hosszú távú következményekkel járhat az emberiség számára.
Ezért itt az ideje, hogy komolyan vegyük a műanyag szennyezés problémáját és azonnal lépéseket tegyünk a műanyag használatának csökkentésére. Erre ma már számos módszer létezik, az első, és talán lefontosabb, hogy lemondunk a PET palackok használatáról, és helyettük környezetbarát alternatívákat választunk.

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás