
Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben
Karácsony előtt néhány nappal mutatta meg a nagyvilágnak Győrfi Pál családjuk legújabb tagját.
A hétfői Mokkában elmondták, bár eredetileg menhelyről szerettek volna kihozni egy ebet, három gyerekük, három teknősük, már meglévő kutyájuk és főként nyuszijuk mellé nem akartak egy ismeretlen vérvonalú állatot.
Hivatalos gazdája, fiuk a legkülönbözőbb férfi neveken törte a fejét, Attilának vagy Ottónak is elkeresztelte volna kedvencét, végül édesanyja névjavaslata mellé állt be mindenki már csak azért is, mert egy nőstényről van szó.
Mióta megvan Manó, azóta azt tapasztalom, hogy minél több szeretetet adunk, annál több marad
– magyarázta Győrfi Pál, aki korábban el sem tudta képzelni, milyen az, ha egész nap nyalogatják, Manó ugyanis kutyától nem meglepő módon így fejezi ki érzelmeit iránta.
Felesége szerint a két és fél hónapos csöppség még többnyire oda végzi a dolgát a lakásban, ahol rájön, ám úgy látja, jó úton járnak a szobatisztaság felé. Salgó Adrienn szerint a négylábú egy szeretetbomba, akiért az egész család rajong, és új színt hozott az életükbe.
A kis uszkár fiatal kora ellenére már több trükköt is ismer, méretével ellentétben pedig, a mentőszolgálat szóvivője szerint, igenis képes megvédeni a portát.
Ne tévesszen meg senkit, ez a kutyus nagyon jó házőrző. Senkit nem enged be a lakásba, egész egyszerűen azért, mert nem éri fel kilincset
– viccelődött.

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint

Kasza Tibi vagy Stohl András? – Tolvai Reni pikáns választ adott

Dögösebb, mint valaha: Gelencsér Tímea az Exatlon kulisszái mögül jelentkezett

Szirénázó mentő érkezett a Séfek séfébe – ilyen még sosem történt!

Meghalt Török Ferenc

,,Sosem fog már felhívni a születésnapomon” – Lesújtotta Szandit Fenyő Miklós halála

A Békéscsabai Jókai Színház új vezetése bemutatta a 2026–2027-es évad műsorát

„Nem az én világom” – Váratlanul otthagyták a TV 2 stúdióját

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon

11 figyelmeztető jel a hálószobában, amikre érdemes figyelni