
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről
Hegedűs D. Gézát nemrégiben a Nemzet Színészének választották, az elismeréssel kapcsolatos érzéseiről a hétfő reggeli Mokkában mesélt a nézőknek.
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész elárulta, hogy a Liliomfi két próbája között tudta meg a hírt, miután megcsörrent a telefonja.
Látom, hogy hív Vidnyánszky Attila telefonon…azt mondja, itt vagyok a Nemzet Színészeivel együtt, kihangosítalak. Szeretném veled közölni, hogy az itt lévő kollégák úgy döntöttek, hogy a tizenkettediknek téged választanak
- mesélte boldogan, majd kiemelte: meglepte a hír.
Először a feleségét hívta fel, akinek a reakciója szintén váratlanul érte.
A színművész egészen gyermekkorától kezdve elmesélte pályája kezdetét, legfőbb állomásait.
Minden szabadidőmet színházban vagy moziban töltöttem. Könyvek is érdekeltek
- emlékezett vissza a színház előtti időszakra, sőt, azt is elárulta, édesapjának vallotta be először, hogy színész akar lenni.
„Rendben van kisfiam, anyádnak ne mondjuk meg!” – idézte nevetve a szavait.

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama