
„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő
Új évaddal érkezik a Kincsvadászok, erről Till Attila műsorvezető, valamint Kelen Anna és Megyesi Balázs műtárgyszakértő mesélt a hétfő reggeli Mokkában.
Valamiért az emberek azt érzik, minthogyha valami kis bepillantást kapnának a saját közös múltunkba
– magyarázta Tilla.
Igen, szerintem tudnak kötődni hozzá, mert pont, hogy ismerősek számukra ezek a tárgyak
– erősítette meg Kelen Anna, majd elárulta, az a céljuk, hogy informatívan és szórakoztatóan tudjanak beszélni ezekről a dolgokról.
Tilla emellett azt is megjegyezte, szerinte az emberek kezdik érezni, hogy léteznek olyan tárgyak az ezüstön és az aranyon kívül, amik értéket képviselnek.
Vannak dolgok, amiket az életünkben nem cipelhetünk végig, tehát ez egy normális folyamat is tud lenni, hogy el tudjuk engedni őket
– utalt Megyesi Balázs azokra az eladókra, akik például egy családi ereklyét szeretnének értékesíteni.
Emellett a beszélgetés végén kiderült, hogy lesznek nagy rácsodálkozások, sőt a műsor során a nézők Fejes Tamás eddigieknél humorosabb oldalát is megismerhetik majd.
A Kincsvadászok 2. évada hétfőtől látható a TV2-n.

„Iszonyú nehéz volt” – Kitárulkozott Muri Enikő

Országos televíziós premierrel érkezik a Super TV2-re az 50 ÉV SZABADSÁGVÁGY - MANDOKI SOULMATES koncertfilmje

Újabb digitális mérföldkő! - Orbán Viktor Facebook-oldala átlépte az 1,5 millió követőt

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Meghalt Ney Ferenc

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról