
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
2018-ban az egyesült államokbeli Purdue Egyetem kutatóit a pénz és a személyes elégedettség közötti kapcsolat érdekelte, és úgy hiszik, sikerült felmérniük, mennyi pénzre van szükség ahhoz, hogy valaki teljesen elégedett, valamint boldog legyen.
A tudósok egy nagy adatbázist használtak fel, amely 164 országból több mint 1,7 millió 15 év feletti személynek olyan kérdéseket tettek fel az életükkel való általános elégedettségükről, jólétükről és vásárlóerejükről szóltak. Ezeket a tényezőket használták fel a „szubjektív jóllét” nevű index felállítására.
A tanulmány eredménye az lett, hogy van egy bizonyos pont, amit túllépve a pénz már nem boldogít, ugyanakkor minél magasabb egy személy jövedelme, annál valószínűbb, hogy jól érzi magát a bőrében. A számok azt mutatják, hogy évi 75 ezer dollár, átszámítva majdnem 27 millió forint elegendő az elégedettségi szint eléréséhez, ugyanakkor 41-55 ezer euró, vagyis 15-21 millió forintnak megfelelő összeg már biztosítja az érzelmi jólétet.
A néhány évvel később, 2021-ben a PNAS folyóiratban megjelent tanulmány is ugyanerre az eredményre jutott, ott azonban valamivel magasabban volt a jólléti küszöb, noha nem sokkal – írta meg a Maxisciences.com.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát